Juventus: Boldogan távozom – Giorgio Chiellini

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.05.17. 11:08
null
Chiellini elmondta, boldogan távozik a Juventustól (Fotó: AFP)
Elképzelhető, hogy az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) folytatja pályafutását Giorgio Chiellini, aki Torinóban hétfőn játszotta utolsó mérkőzését a Juventus labdarúgócsapatában.

 

A 37 éves védő kezdő volt a Lazio elleni bajnokin, s mivel 17 évet játszott a Juvéban, a 17. percben cserélték le a közönség ovációja közepette. Az Európa-bajnok hátvéd kilenc bajnoki címet és öt Olasz Kupát nyert, illetve kétszer jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába a torinói együttessel, amelynek színeiben ez volt az 560. hivatalos mérkőzése.

A lecserélésekor Chiellini a csapatkapitányi karszalagot az ugyancsak búcsúzó argentin Paulo Dybalának adta át, majd tett egy tiszteletkört a szurkolók előtt.

Chiellini a válogatottban befejezi szereplését, míg klubszinten valószínűleg az MLS-be igazol.

„A Messina elleni meccsen debütáltam, Pavel Nedvedet váltottam – emlékezett a kezdetekre a futballista a Sky Sport Italiának nyilatkozva. – Az egy hosszú történet kezdete volt, amely idáig repített. Boldogan és békésen távozom, mert a döntésem nem napok vagy hetek alatt született meg, hanem hónapok alatt érlelődött meg bennem. Mindig is azt mondtam, hogy szeretnék magas szintet elérni, ez sikerült.”

Chiellini 2005-ben, a Fiorentinától szerződött a Juventushoz.

A válogatottól júniusban, az argentinok elleni londoni barátságos mérkőzésen búcsúzik el.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Serie A: alaposan elkalapálta a Frosinone a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:49

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Félidőnként egy-egy Milan-gól elég volt az udinei sikerhez

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 22:42

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03