Juventus: Allegri megerősítette, újabb játékos érkezik Madridból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.19. 21:57
null
Mario Mandzukic (középen) a nyártól már csak a nemzetközi porondon játszhat a Real Madrid ellen (Fotó: Action Images)
Az olasz bajnok, Bajnokok Ligája-döntős Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri a Sky Sport Italiának adott nyilatkozatában elismerte, az Atlético Madrid csatára, Mario Mandzukic a torinói csapatban folytatja a pályafutását.

 

A horvát csatár várható klubváltásáról olasz lapértesülésekre hivatkozva már beszámoltunk, nem sokkal később pedig Massimiliano Allegri megerősítette a napvilágot látott információkat.

„Minden bajnokságban gólokat szerzett, ahol játszott, meghatározó személyiség és a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. Rá volt szükségünk, nagyon boldog vagyok, hogy szerződtettük. Mandzukic mellett Simone Zaza, Kingsley Coman, Álvaro Morata és Paulo Dybala személyében nagyon jó képességű fiatal játékosaink vannak” – mondta Allegri.

Az Atlético Madridtól egy év után távozó Mandzukic a hírek szerint 18 millió euró ellenében költözik Olaszországba, az átigazolási díjat két részletben fizeti ki a Juventus. Tizenöt millió eurót azonnal átutal, míg a szerződés egyéb részleteinek teljesülése után további három millióval gazdagodhat a spanyol klub.

A Sky szerint a horvát válogatott játékos négy évre kötelezi el magát a torinóiakhoz, akiknél évente három és fél millió eurót keres majd.

A 29 esztendős, Bajnokok Ligája-győztes csatár a Wolfsburgban és a Bayern Münchenben is két évet töltött el, míg a legutóbbi szezonban 43 tétmérkőzésen 20 gólt szerzett az Atlético Madrid színeiben.

A Juventus – amely a Real Madridtól érkező Sami Khedira személyében már szerződtetett egy játékost a spanyol fővárosból – hivatalosan még nem jelentette be Mandzukic megvásárlását.

Legfrissebb hírek

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
7 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik