Játékossors: bajnok lett a BVB-vel és az MU-val, most irány a Serie B?

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.14. 12:10
null
Kagava Sindzsi a Brescia játékosa lehet (Fotó: AFP)
A Tuttosport beszámolója szerint csak a Brescia közel került Kagava Sindzsi megszerzéséhez. A Serie A-ból az előző idényben kieső olasz csapat ingyen szerződtetheti a 97-szeres japán válogatott középpályást.

31 esztendősen a Serie B-be szerződhet Kagava Sindzsi. A japán válogatott futballistára a Brescia tulajdonosa, a korábban a Leeds United ügyvezetőjeként is dolgozó Massimo Cellino vetett szemet. A Tuttosport beszámolója szerint bár a japán futballista bérigénye alapvetően magasabb, mint amit az olasz klub ki tudna gazdálkodni, mivel a Bresciának nem kell átigazolási díjat fizetnie, sikerülhet mindkét fél számára kielégítő kompromisszumra jutni.

Kagava az előző idényben a Real Zaragozában futballozott, ám hiába lépett pályára 31 bajnokin a spanyol másodosztályban, nem maradt a harmadik helyen záró, s a feljutásról így lecsúszó csapatnál.

A japán futballista a Cerezo Oszakában kezdte profi karrierjét, majd 2010-ben került Európába. A Borussia Dortmunddal két idény alatt kétszer lett német bajnok, 2012 nyarán pedig Sir Alex Ferguson egyik utolsó manchesteri igazolásaként a 12+5 millió fontos átigazolási díj ellenében az MU játékosa lett. A Unitedtól újabb két idénnyel később tért vissza Dortmundba, 2018-ban a Besiktas, majd 2019 nyarán a már említett Zaragoza játékosa lett.

Legfrissebb hírek

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
Tegnap, 23:00

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Francesco Totti: Gian Piero Gasperini most bizonyíthat

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 08:16
Ezek is érdekelhetik