Inter: Simone Inzaghi veszi át a csapat irányítását – hivatalos

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 13:33
null
Simone Inzaghi öt év után távozik a Laziótól (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) címvédő Internazionale, hogy Simone Inzaghi veszi át a távozó Antonio Conte helyét a kispadon. A közlemény szerint a tréner kétéves szerződést írt alá a klubbal.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Inter már felbontotta Antonio Conte szerződését, az viszont még kérdéses volt, hogy ki veszi át a klubot bajnoki címig vezető tréner helyét. A milánói egylet végül csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy Simone Inzaghi ül le a kispadra. A szakember szerződése a transfermarkt.de adatai szerint június végén jár le a Laziónál, ezután csatlakozik a címvédőhöz.

Az olasz edző 2010-ben kezdett el a Lazio utánpótlásában dolgozni, majd 2014-ben kapta meg a Primavera-együttes irányítását, amellyel két Olasz Kupát és egy Szuperkupát nyert a korosztályban. Az első csapatot 2016 áprilisában vette át, majd hét mérkőzés alatt bizonyította a rátermettségét, így meghosszabbították a szerződését. Három évvel később Olasz Kupát nyert a klubbal, valamint a negyedik helyen zárt a bajnokságban, így visszavezette a fővárosi gárdát a Bajnokok Ligájába. A kupagyőzelem mellett kétszer az Olasz Szuperkupát (2017, 2019) is elhódította.

 


 

Legfrissebb hírek

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
8 órája

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
14 órája

Már az 51. másodpercben előnybe került a Lecce, de így is kikapott a Parmától

Olasz labdarúgás
17 órája

A hajrában szenvedte ki a győzelmet a Roma, a 94. percben mentett pontot a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 22:40

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Serie A: Tóth Alex posztjára igazol a Lazio – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 15:49

Az Inter folytatta győzelmi sorozatát

Olasz labdarúgás
2026.01.07. 22:48

A Napoli fontos pontokat bukott a kiesőjelölt ellen

Olasz labdarúgás
2026.01.07. 20:30
Ezek is érdekelhetik