Az U21-es válogatott edzője irányítja majd az olasz csapatot a júniusi mérkőzéseken

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.04.10. 17:00
null
Silvio Baldini az olasz válogatott megbízott szövetségi kapitánya (Fotó: Getty Images)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) pénteken bejelentette, hogy az olasz válogatott júniusi két felkészülési mérkőzésén a csapatot Silvio Baldini, az olasz U21-es válogatott szövetségi edzője irányítja majd.

Az olasz válogatott június 3-án Luxemburgban, négy nappal később Görögországban játszik felkészülési mérkőzést. A két találkozón megbízott szövetségi kapitányként Silvio Baldini irányít majd, aki tavaly óta az olasz U21-es csapat szövetségi edzője (a mérlege hét győzelem, egy vereség). A 67 éves szakember sok olasz klubnál, többek között a Bresciánál, az Empolinál, a Parmánál, a Palermónál, a Leccénél és a Cataniánál dolgozott korábban (utóbbival elődöntőig jutott az Olasz Kupában), a Serie A-ban 2002 és 2008 között összesen 95 mérkőzésen ült a kispadon, amelyeken 20 győzelmet, 30 döntetlent és 45 vereséget számlált.

Mint ismert, az olasz nemzeti csapat tizenegyesekkel elbukta a vb-pótselejtezőt a bosnyákokkal szemben, így zsinórban a harmadik világbajnokságról marad le. Az óriási csalódást jelentő eredmény után távozott posztjáról Gabriele Gravina, a szövetség elnöke, Gianluigi Buffon, a válogatott koordinátora és Gennaro Gattuso szövetségi kapitány is.

Ősszel az olasz válogatott Franciaországgal, Belgiummal és Törökországgal szerepel majd egy csoportban a Nemzetek Ligájában, azt a szövetség még nem közölte, akkor ki lesz a szövetségi kapitány. Várhatóan azt követően születik döntés erről, miután június 22-én megválasztják a FIGC új elnökét.

 

 

Legfrissebb hírek

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

Apokalipszis-trilógia – Moncz Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.04.03. 23:48

A vb-szereplés elbukása után lemondott az olasz szövetség elnöke

Olasz labdarúgás
2026.04.02. 15:42

Az olasz sportminiszter lemondásra szólította fel a szövetség elnökét a vb-pótselejtezős kudarc után

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 15:38

Eb-győzelem, újságíró, csapatvezető és tulajdonos – ez történt a legutóbbi vb-szereplő olasz kerettel

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 14:05

„Ez a foci: néha örömre ad okot, néha pedig szenvedést okoz” – Gattuso az olaszok pótselejtezős veresége után

Foci vb 2026
2026.04.01. 07:55

„Lassú és kiszámítható csapat a bosnyák” – San Marino szövetségi kapitánya tanácsokkal látta el olasz honfitársait

Foci vb 2026
2026.03.30. 11:40

Dino Zoff szerint az olaszok kijutnak a világbajnokságra – de ha nem…

Foci vb 2026
2026.03.30. 09:51
Ezek is érdekelhetik