Serie A: egy találat is elég volt a győzelemhez a Romának, kétgólos hátrányból jött vissza a Cagliari

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.26. 17:11
Korán örültek a veronaiak, a második félidőben kétgólos hátrányból egyenlített ellenük a Cagliari (Fotó: Getty Images)
Az olasz Serie A 8. fordulójának vasárnapi játéknapján Paulo Dybala első félidőben szerzett gólja elég volt a Roma 1–0-s győzelméhez a Sassuolo vendégeként, míg a Cagliari kétgólos hátrányba kerülve sem adta fel Veronában, és a hosszabbításban döntetlenre mentette a mérkőzést.

Alig több mint negyedóra elteltével szerzett vezetést Reggio Emiliában az AS Roma a Sassuolo vendégeként: a 16. percben Paulo Dybala életerős lövése kötött ki a hazaiak kapujának jobb sarkában. A gól követően is a „farkasok” voltak veszélyesebbek, Nryan Cristante akcióból Dybala szabadrúgásból növelhette volna a fővárosiak előnyét. A bordó-sárgák a szünet után sikerrel őrizték előnyüket, de újabb gólra már nem futotta nekik – Gian Piero Gasperini legénysége ezzel – ideiglenesen mindenképp – feljött a második helyre. 0–1

A brazil Giovane adta a gólpasszt Roberto Gagliardininek Veronában, ahol a rutinos középpályás a 23. percben bombaerős fejessel szerezte meg a vezetést hazaiaknak. A szárdok az első félidőben csak annyi ellenállást tudtak kifejteni, amennyi a további gólok elkerüléséhez elég volt, de építkezni már nemigen tudtak. A szünet után kevesebb mint negyedórával jött is a második hazai találat: Gift Orban kapáslövése kötött ki a vendégek kapujának bal alsó sarkába – az előkészítő ismét Giovane volt. A 77. percben Riyad Idrissi révén aztán sikerült szépíteniük a látogatóknak, a végén pedig jött a slusszpoén: a hosszabbítás második percében Mattia Felici remek szóló végén döntetlenre alakította az eredményt. 2–2

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Sassuolo–Roma 0–1 (Dybala 16.)
Hellas Verona–Cagliari 2–2 (Gagliardini 23., G. Orban 59., ill. Idrissi 77., Felici 90+2.)
Torino–Genoa 2–1 (Sabelli 63. – öngól, Maripán 90., ill. Thorsby 7.)
Később
18.00: Fiorentina–Bologna
20.45: Lazio–Juventus

Szombaton játszották
Parma–Como 0–0
Udinese–Lecce 3–2 (Karlström 16., K. Davis 37., Buksa 89., ill. M. Berisha 59., N'Dri 90+6.)
Napoli–Internazionale 3–1 (De Bruyne 33. – 11-esből, McTominay 54., Anguissa 66., ill. Calhanoglu 59. – 11-esből)
Cremonese–Atalanta 1–1 (Vardy 78., ill. Brescianini 84.)
Pénteken játszották
Milan–Pisa 2–2 (R. Leao 7., Athekame 90+3., ill. Cuadrado 60. – 11-esből, Nzola 86.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Napoli86215–8+7 18 
2. Roma8628–3+5 18 
3. Milan852113–6+7 17 
4. Internazionale85319–11+8 15 
5. Bologna741211–5+6 13 
6. Como83419–5+4 13 
7. Atalanta82612–6+6 12 
8. Juventus73319–7+2 12 
9. Udinese833210–12–2 12 
10. Cremonese82519–10–1 11 
11. Torino83238–14–6 11 
12. Sassuolo83148–9–1 10 
13. Cagliari82338–10–2 
14. Lazio722310–7+3 
15. Parma81433–7–4 
16. Lecce81347–13–6 
17. Verona8534–11–7 
18. Pisa8445–12–7 
19. Fiorentina7345–10–5 
20. Genoa8354–11–7 

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: két tizenegyessel mentett pontot otthon a Fiorentina

Olasz labdarúgás
17 perce

Serie A: otthon fordítva verte a Torino a Genoát

Olasz labdarúgás
5 órája

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
Tegnap, 21:26

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:04

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:11

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37
Ezek is érdekelhetik