Zárt kapus lesz a Genoa és a Juve bajnokija a hétközi balhé miatt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.09.27. 19:59
Összecsaptak a szurkolók a rendőrséggel a Genoa–Sampdoria kupameccs után (Fotó: Getty Images)
A szerdai Genoa–Sampdoria labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés alatti és utáni szurkolói rendbontások miatt mindkét csapatra egy-egy zárt kapus találkozó vár.

A két genovai csapat szurkolói ősi riválisok, és ezt a szerdai kupameccsen is bizonyították, amely egyébként 1–1-gyel zárult, tizenegyesekkel pedig a másodosztályú Sampdoria jutott tovább. Már a találkozó alatt elkezdődött a balhé, és a meccs után az utcán folytatódott, több drukker összecsapott a helyi hatóság tagjaival is. A rendbontás során 38 ember megsérült – köztük 26 rendőr –, több személyt letartóztattak.

Pénteken pedig megszületett a döntés a büntetést illetően – közölte számos sajtóorgánum, többek között a Tuttosport. Ez alapján a Genoa zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani a szombati bajnokiját, amikor a Juventust fogadja, és a Sampdoria következő hazai Serie B-meccsén sem lehetnek nézők, ami jövő pénteken esedékes, s a Juve Stabia lesz az ellenfél.

Emellett a két genovai klub szurkolóit három-három idegenbeli összecsapásról is kitiltották.

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
szombat, 18.00: Genoa–Juventus (Tv: Match4)

Olasz labdarúgás
2024.09.25. 23:10

Szétlövésben esett ki az Olasz Kupából a Genoa a városi rangadón

Az Olasz Kupa szerdai játéknapján csak az egyik első osztályú csapat jutott be a legjobb 16 közé.

 

Legfrissebb hírek

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
23 órája

Ashley Cole az olasz másodosztályban kapta meg első vezetőedzői megbízatását

Olasz labdarúgás
2026.03.17. 10:55

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50
Ezek is érdekelhetik