Serie A: Paulo Dybala triplájával győzött a Roma

Sári RolandSári Roland
2024.02.26. 20:27
Paulo Dybala (középen) háromszor is betalált (Fotó: Getty Images)
Paulo Dybala mesterhármasának köszönhetően az AS Roma 3–2-re legyőzte a Torinót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójában, hétfőn.

 

A Roma a meccs kezdetétől fogva szép támadásokat vezetett, és több nagy helyzetet is ki tudott alakítani. A legnagyobb lehetőségéhez a 42. percben jutott, amikor Szaba Szazonov szabálytalansága miatt büntetőhöz jutott, ezt Paulo Dybala értékesíteni tudta. A hazaiak azonban nem örülhettek sokáig, kevesebb mint két percre rá ugyanis Duván Zapata fejesével egyenlítettek a torinóiak.

A fordulás után folytatták agresszív játékukat a fővárosiak, és nem sokkal később visszavették a vezetést, ismét Dybala talált be, ezúttal bőven a tizenhatoson kívülről eresztette el – a labda a jobb alsóban landolt (VIDEÓ ITT!). Bő tíz percre rá már érkezett a harmadik is: Romelu Lukaku remek passza nyomán került nagy helyzetbe az argentin, aki harmadszor sem hibázott. A folytatásban egy öngól által a Torino is betalált, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég. 3–2

 

Olasz labdarúgás
2024.02.26. 14:04

Serie A: torinói kém jelent meg a Roma edzésén

A fővárosi csapatot irányító Daniele De Rossi hétfőre halasztotta a taktikai edzést.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Roma–Torino 3–2 (Dybala 42., 58., 69. – az elsőt 11-esből, ill. D. Zapata 44., Huijsen 89. – öngól)
20.45: Fiorentina–Lazio (Tv: Sport1)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Milan–Atalanta 1–1 (Leao 3., ill. Koopmeiners 42. – 11-esből)
Cagliari–Napoli 1–1 (Luvumbo 90+6., ill. Osimhen 65.)
Juventus–Frosinone 3–2 (Vlahovics 4., 32., Rugani 90+5., ill. Seddira 14., Brescianini 27.)
Lecce–Internazionale 0–4 (La. Martínez 15., 56., Frattesi 54., De Vrij 67.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Empoli 2–3 (Pinamonti 54. – 11-esből, Ferrari 77., ill. Luperto 11., Niang 64. – 11-esből, S. Bastoni 90+4.) 
Salernitana–Monza 0–2 (D. Maldini 78., Pessina 83.)  
Genoa–Udinese 2–0 (Retegui 36., Bani 40.)
Kiállítva: Kristensen (48., Udinese)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Bologna–Hellas Verona 2–0 (Fabbian 27., Freuler 65.)

 

1. Internazionale25213163–12+5166
2. Juventus26176341–19+2257
3. Milan26165550–32+1853
4. Bologna26139439–23+1648
5. Atalanta25144748–24+2446
6. Roma26135848–32+1644
7. Lazio25124931–26+540
8. Fiorentina25115937–29+838
9. Napoli25107834–29+537
10. Torino2699825–25036
11. Monza2699827–30–336
12. Genoa2689928–31–333
13. Empoli26671322–40–1825
14. Lecce26591224–43–1924
15. Udinese26314925–40–1523
16. Frosinone26651534–55–2123
17. Verona26481423–36–1320
18. Sassuolo25551531–48–1720
19. Cagliari26481424–47–2320
20. Salernitana26271720–53–3313
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19