Al-Naszr: Brozovic ügyében a közös nevező a 60 millió eurónyi bér…

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2023.06.27. 17:30
null
Gondolkodóban (Fotó: AFP)
Az Internazionale kész eladni horvát középpályását, Marcelo Brozovicot a szaúdi Al-Naszrnak, de a futballista és a kérője még nem tudott megegyezni egymással. A játékos két évre írna alá, évi 30 millió eurós nettó fizetésért, a kérő hároméves szerződésben gondolkodik, évi 20 millió eurós nettó fizetéssel.  

 

Több olasz és spanyol újságíró szerint Brozovic tétovázásának hátterében a Barcelona áll, amely pozitív választ kapott a játékostól egy esetleges átigazolással kapcsolatban, de hivatalos ajánlatot még nem tettek az Internek a spanyolok.

A La Gazzetta dello Sport szerint az Inter 25 milliót kért a harmincéves játékosért, ezt a szaúdiak lealkudták 23 millióra – nem kell tehát bankot robbantaniuk a katalánoknak Brozovicért. Ugyanakkor, ahogyan hétfőn beszámoltunk róla, vannak sokkal olcsóbban megszerezhető középpályáscélpontjai is a Barcának.

A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy a Barcelona hároméves szerződést ajánlott a labdarúgónak, aki 7, 8, majd 9 millió eurót keresne évente nettóban, de az Internek csak 18-19 milliót fizetnének.

Brozovic jelenleg évi 6.5 millió eurót keres, milánói szerződése 2026-ig tart.

A játékos (vagy egy munkatársa) trollkodott egy jót: nem is évi 40, hanem 50 milliót kér a szaúdiaktól...

 

 

Legfrissebb hírek

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
14 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
15 órája

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08