Olasz Kupa: a Cremonese 11-esekkel kiejtette a Napolit!

CS. M.CS. M.
2023.01.17. 23:54
null
Afena-Gyan lett a hős! (Fotó: Getty Images)
A Serie A tabellájának élén álló Napoli meglepetésre 2–2-es döntetlent játszott a Cremonese ellen kedden az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, majd tizenegyesekkel (4–5) ki is esett!

 

Az olasz élvonalat tíz pontot előnnyel vezető Napoli a Cremonese elleni kupameccsre tartalékos kezdőcsapattal állt ki, amelyről korántsem állíthatta senki, hogy összeszokott lenne. Ez meg is látszott a meccs elején, ugyanis a vendégek Charles Pickel góljával már a 18. percben előnyhöz jutottak.

Luciano Spalletti csapata azonban fel tudott pörögni, s Juan Jesus, majd Giovanni Simeone révén három percen belül fordított a 33. és a 36. perc között. Ezt követően a nápolyiak kissé visszaálltak, de tartották mezőnyfölényüket, a meccs utolsó harmadára pedig néhány sztárjátékos is beállt. A kérdés csak az volt, sikerül-e egyenlítenie a Cremonesének, vagy megtartja, esetleg növeli előnyét a Napoli. A válasz az előbbi lett, a 87. percben ugyanis megszerezte csapata második találatát a korábbi római Félix Afena-Gyan, hosszabbításra mentve az összecsapást (2–2).

A kétszer tizenöt perc során a Napoli feljebb kapcsolt, de az esőzés is, amely szinte ellehetetlenítette játékot. A 100. percben tíz emberre fogyatkozott a Cremonese, de még mindig kitartott, s szétlövésre mentette a mérkőzést.

A tizenegyespárbajban három körig egyik csapat sem hibázott, majd a negyedik körben a nápolyi Stanislav Lobotka mellé lőtt. Ez utóbbi pecsételte meg a Napoli sorsát, mert a Cremonese 5/5-tel zárt, így továbbjutott – hatalmas meglepetésre!

OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Napoli–Cremonese 2–2
(J. Jesus 33., G. Simeone 36., ill. Pickel 18., Afena-Gyan 87.) – tizenegyesekkel 4–5

Csütörtök
15.00:
Atalanta–Spezia (Tv: Sport2)
18.00: Lazio–Bologna (Tv: Sport2)
21.00: Juventus–Monza

Legfrissebb hírek

Nápolyban két dolog szent: a pizza széle és a költségvetési egyensúly

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 18:21

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Kiadós rugdosódás után feljutott a csúcsra a spanyol foci – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.11. 16:40

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.03. 10:30

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05