Serie A: kiütéses győzelmet aratott az AS Roma és az AC Milan

SZ. R.SZ. R.
2021.08.29. 22:44
null
Olivier Giroud már a második bajnokijn duplázni tudott az AC Milanban (Fotó: AFP)
Már az első félidőben beállította a 4–1-es végeredményt a Cagliari ellen az AC Milan, míg az AS Roma 4–0-ra győzött a Salernitana otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2. fordulójában.

 

A házigazda milánóiak már a 12. percben előnybe kerültek Sandro Tonali révén, három perccel később Alessandro Deiola egyenlített. A vendégek öröme nem tarthatott sokáig, hiszen a 17. percben Rafael Leao ismét előnyhöz juttatta a hazaiakat. A folytatásban aztán Olivier Giroud kétszer is bevette a Cagliari kapuját: előbb Brahim Díaz passza után lőtt a kapuba a 24. percben, majd büntetőből volt eredményes három perccel az első játékrész vége előtt.

A fordulás után továbbra is az AC Milan dominált a mérkőzésen, de újabb gól nem született, így a Cagliari a Spezia elleni 2–2-es döntetlenje után 4–1-re kikapott a Milantól.

Hasonlóan könnyű dolga volt az AS Romának az újonc Salernitana otthonában. Az első félidő ugyan nem hozott gólt, a második játékrész rögtön egy fővárosi találattal indult, miután Lorenzo Pellegrini volt eredményes. Négy perccel később aztán Jordan Veretout is betalált, így már kétgólos volt a vendégek előnye, amit a 69. percben Tammy Abraham háromra növelt.

A második találatot szerző Pellegrini még egyszer gólt szerzett – 4–0-ra győzött az AS Roma.

OLASZ SERIE A
2. FORDULÓ
AC Milan–Cagliari 4–1
(Tonali 12., Rafael Leao 17., Giroud 24., 43. – 11-esből, ill. Deiola 15.)
Salernitana–AS Roma 0–4
(Pellegrini 48., 79., Veretout 52., T. Abraham 69.)
Korábban
Genoa–Napoli 1–2
(Cambiaso 69., ill. Fabián Ruiz 39., Petagna 84.)
Szombaton játszották
Juventus–Empoli 0–1 (Mancuso 21.)
Fiorentina–Torino 2–1 (N. González 41., Vlahovics 70., ill. Verdi 89.)

Lazio–Spezia 6–1 (Immobile 5., 15., 45+2., F. Anderson 47., Hysaj 70., Luis Alberto 85., ill. Verde 4.)
Atalanta–Bologna 0–0

Pénteken játszották
Hellas Verona–Internazionale 1–3 (Ilics 15., ill. L. Martínez 47., J. Correa 83., 90+4.)
Udinese–Venezia 3–0 (Pussetto 29., Deulofeu 70., N. Molina 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Lazio 2 2 – – 9–2 +7 6
2. Roma 2 2 – – 7–1 +6 6
2. Internazionale 2 2 – – 7–1 +6 6
4. Milan 2 2 – – 5–1 +4 6
5. Napoli 2 2 – – 4–1 +3 6
6. Udinese 2 1 1 – 5–2 +3 4
7. Sassuolo 2 1 1 – 3–2 +1 4
7. Bologna 2 1 1 – 3–2 +1 4
9. Atalanta 2 1 1 – 2–1 +1 4
10. Fiorentina 2 1 – 1 3–4 –1 3
11. Empoli 2 1 – 1 2–3 –1 3
12. Juventus 2 – 1 1 2–3 –1 1
13. Sampdoria 2 – 1 1 0–1 –1 1
14. Cagliari 2 – 1 1 3–6 –3 1
15. Spezia 2 – 1 1 3–8 –5 1
16. Torino 2 – – 2 2–4 –2 0
17. Verona 2 – – 2 3–6 –3 0
18. Salernitana 2 – – 2 2–7 –5 0
19. Genoa 2 – – 2 1–6 –5 0
20. Venezia 2 – – 2 0–5 –5 0

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22