Videó: Mourinho különös okból szakította félbe a római sajtótájékoztatóját

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.07.09. 11:29
null
Valaki sosem változik (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, José Mourinhót nevezte ki vezetőedzőjének az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma. Az 58 éves portugál szakember megtartotta első sajtótájékoztatóját az új csapata élén, és ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: saját sikereiről beszélt, valamint rendhagyó okból félbeszakította az őt kérdező újságírót.

 

„Megnyertem a Premier League-et a Chelsea-vel, elhódítottam három trófeát a Manchester Uniteddel, valamint bejuttattam a Tottenhamet az angol Ligakupa döntőjébe” – emlékezett vissza hangosan José Mourinho az elmúlt három klubjában eltöltött időszakáról.

„Tizenkettedikek voltunk (a Spursszel – a szerk.) az ezt megelőző idényben, aztán befutottunk a hatodik helyre és kvalifikáltuk magunkat az Európa-ligába. Amit az esetemben katasztrofálisnak minősítenek, azt más edzők sohasem voltak képesek elérni” – jelentette ki markánsan a Roma trénere.

Mourinhót ha a kérdésekkel nem is, a fényekkel ki lehetett zökkenteni, ugyanis egy adott pillanatban gondolt egyet a portugál szakember és félbeszakította a sajtótájékoztatót, hogy átrendezze egy kicsit a környezetet.


Legfrissebb hírek

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
7 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
19 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
23 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42
Ezek is érdekelhetik