Videó: elképesztő sztori – Ibra késésben volt, egy Milan-szurkolót stoppolt le

D. Á.D. Á.
2021.03.05. 11:32
null
Ibrahimovic, az utas (Fotó: AFP)
Nem mindennapi történetet osztott meg Zlatan Ibrahimovic. A svéd klasszis a Sanremói Dalfesztiválra sietett, ám egy autóbaleset miatt dugóba került. Nem akart elkésni, ezért leszólított egy motorost, hogy vigye el az eseményre – szerencséjére éppen egy Milan-szurkoló vezette a kétkerekűt...

 

Minden bizonnyal nem így tervezte az útvonalát Zlatan Ibrahimovic a Sanremói Dalfesztiválra, de így lett belőle zseniális történet.

A Milan csatára az Udinese elleni bajnokin sérülése miatt csak nézőként lehetett jelen. Másnap reggel még a csapattársaival edzett, majd egyből a dalfesztiválra sietett, ahol társműsorvezetőként számoltak vele.

Egy autóbaleset miatt azonban dugóba került a csatár, így alternatív megoldást választott.

„Három óra ülés után azt mondtam a sofőrnek, hogy most kiszállok, mert oda kell érnem. Leszólítottam egy motorost, hogy el tudna-e vinni az eseményre. Szerencsére Milan–szurkoló volt, így 60 km-en át cipelt engem. Amikor megérkeztünk, elmondta, hogy ez volt az első útja az autópályán...” – mesélte Ibrahimovic, amikor odaért a dalfesztiválra.

Ibra még videót is készített az utazásról.


 

 

 

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
23 órája

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04