Milan: az olasz sajtó már biztosra veszi Rangnick érkezését

MTI MTIMTI MTI
2020.07.07. 13:51
null
A 62 éves szakember mindenben megállapodott a milánói klubbal? (Fotó: AFP)
Az olasz sportsajtó már biztosra veszi, hogy a következő szezontól a német Ralf Rangnick lesz az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

A vezető La Gazzetta dello Sport keddi számának címlapján közölte, hogy a 62 éves szakember mindenben megállapodott a milánói klubbal, és nemcsak vezetőedzőként, hanem sportigazgatóként is átveszi az irányítást.

Rangnick lombardiai szerepvállalása nagy szerepet játszhat abban, hogy Szoboszlai Dominik a 18-szoros olasz bajnok, hétszeres BEK/BL-győztesnél folytassa pályafutását.

A Sky Sport Austria például arról írt, hogy a Red Bull-csoport futballért felelős főnökeként dolgozó szakember többször is a helyszínen figyelte az RB Salzburg 19 éves magyar válogatott középpályását, aki az összes sorozatot figyelembe véve 12 góllal és 18 gólpasszal zárta a szezont. Sajtóhírek szerint ő lehet Rangnick egyik első szerzeménye a nyári holtszezonban.

Az osztrák bajnokság legjobbjának megválasztott Szoboszlai ára 25 millió euró körül mozog.

Legfrissebb hírek

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:43

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Még mindig téma Szoboszlai Dominik mémmé váló ruhás képe, jogi lépéseket tesz az ügynöksége

Minden más foci
2026.06.05. 09:03

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43
Ezek is érdekelhetik