Serie A: Sarri szerint nem érdemes jó játékot várni a szurkolóknak

MTI MTIMTI MTI
2020.06.23. 11:02
null
Maurizio Sarri nem vár magas színvonalú játékot (Fotó: AFP)
A Juventus labdarúgócsapatát irányító Maurizio Sarri szerint a szurkolóknak nem szabad olyan színvonalú játékot várniuk a mostani időszakban, mint amit megszoktak.

 

A szakvezető ezt azután mondta, hogy együttese hétfő este 2–0-ra legyőzte a Bolognát a koronavírus-járványt követő első bajnoki mérkőzésén.

„Teljesen egyedi a mostani helyzet, nincs viszonyítási alapunk, így nagyon könnyű hibázni a fizikai felkészítésben” – jelentette ki Sarri, akinek egy mérkőzéssel többet játszó együttese jelenleg négy ponttal vezet a Lazio előtt.

Hozzátette, a csapatok jelenleg nincsenek ideális erőnléti állapotban, ráadásul nyár van, emiatt a megszokottnál melegebb időben kell pályára lépniük, ami szintén nem könnyíti meg a helyzetet.

„Nem várok magas színvonalú játékot, mert ilyen körülmények között a sebesség nem lesz ugyanaz. Sok meglepetésre számítok” – fogalmazott Sarri.

A vezetőedző szerint a mostani időszak a következő idényre is kihatással lesz, annak ugyanis szinte pihenő nélkül vágnak majd neki.

„Tizenöt nap elteltével ismét pályán leszünk, így a felkészülés biztosan nem a hagyományos lesz” – mondta a szakember, hozzátéve: csapata erőt merít azokból a kritikákból, amelyeket az Olasz Kupa döntőjének elvesztése után kapott.

Legfrissebb hírek

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56