Serie A: Rangnick az RB Leipzig egyik ászát is magával vinné Milánóba

K. T. I.K. T. I.
2020.05.24. 07:48
null
Marcel Sabitzer Milánóba kerülhet (Fotó: AFP)
Olasz sajtóhírek szerint Ralf Rangnick egyik feltétele ahhoz, hogy elvállalja az AC Milan irányítását, az RB Leipzigben futballozó Marcel Sabitzer szerződtetése lenne.

 

Antonio Vitiello, a Tuttomercatónak és a Corriere dello Sportnak is publikáló olasz újságíró a Twitteren tette közzé az értesülést, mely szerint Rangnick mindenképpen szeretné magával hozni Lipcséből az osztrák középpályást.

A 26 éves, a pálya jobb szélén és közepén is bevethető Sabitzer piaci értéke 30 millió euró körül mozoghat a német Transfermarkt szerint.

A 61 esztendős Rangnick 2015 és 2016, majd 2018 és 2019 között a vezetőedzője s egyben a sportigazgatója is volt a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzignek, melyet a Bundesliga élbolyába vezetett. Rangnick a 2018–2019-es idény után átadta a stafétabotot, s a Red Bullnál kezdett tevékenykedni, ő lett a sportfejlesztési osztály igazgatója.

Esetleges milánói szerződtetéséről már tavaly év vége óta írnak a lapok, de hivatalosan még mindig nem erősítette meg egyik fél sem, hogy tárgyalnának. Legutóbb – nyilatkozatok szintjén – Paolo Maldini akadt ki, az olasz klubikonnak, aki technikai igazgatóként áll jelenleg a Milan alkalmazásában, az nem tetszett, hogy Rangnick a sajtóhírek szerint szinte teljhatalmat akar a klubnál és a jelenlegi vezetőség jelentős részét kirúgná, vagy minimum lefokozná.

Legfrissebb hírek

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
21 órája

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50

Magyar útlevélre várva, Bundesliga-klubnál fejlődve – Kányai János, több mint ígéret

Képes Sport
2026.03.11. 19:36
Ezek is érdekelhetik