Serie A: a Parmánál két játékos is pozitív tesztet produkált

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.17. 16:44
null
A Parma szurkolói – akiket egy darabig még biztosan nem láthatunk a stadionokban (Fotó: AFP)
Az előírásoknak megfelelően az olasz Serie A-ban szereplő Parma labdarúgócsapata és a stáb tagjai is átestek a koronavírusteszten. A klub közlése szerint két játékos pozitív mintát adott.

 

A két labdarúgó az első, pozitív teszt után a második vizsgálat során már negatív eredményt kapott. A játékosok elkülönítették magukat, mindketten tünetmentesek, és kifogástalan fizikai állapotban vannak. Az nem derült ki a közleményből, hogy melyik két futballistáról van szó. A csapat többi tagja folytatja a felkészülést az újrakezdésre – ahogyan az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte is bejelentette, május 18-tól csoportos edzések megtartására is van lehetőség.

A Parma a kilencedik helyen áll a szüneteltetett olasz bajnokságban, a küzdelmek június 13-tól folytatódhatnak.

Legfrissebb hírek

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
5 órája

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
18 órája

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
19 órája

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
21 órája

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:41

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:46

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06
Ezek is érdekelhetik