Serie A: Gravina szerint a Juve nem fogadná el a bajnoki címet

MTI MTIMTI MTI
2020.04.03. 19:53
null
Gabriele Gravina azt mondta, a Juventus nem fogadná el a bajnoki címet, ha befejezettnek nyilvánítanák az olasz bajnokságot (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke szerint a Juventus nem fogadná el a bajnoki címet, ha a koronavírus-járvány miatt nem tudnák befejezni a Serie A küzdelmeit.

 

„A legfontosabb a szezon befejezése. Az a terv, hogy május 20-án vagy június elején indulna újra a bajnokság, és júliusban érne véget” – mondta a TMV rádiónak Gabriele Gravina, aki úgy vélte, igazságtalanság lenne a szezon azonnali lezárása.

A sportvezető elárulta, augusztusi és szeptemberi befejezésről is szó van, de világossá tette, hogy nem szeretné a következő idényt is kockára tenni a mostani megmentéséért.

„Azt hiszem, az évad azonnali lezárása nagyon összetett kérdés. Egyrészt rendkívül igazságtalan lenne, másrészt jogi vészhelyzetet idézne elő. A Juventus is kifejezte ellenérzését, hogy megítéljék számára a bajnoki címet” – fogalmazott Gravina.

A Fiorentina és a Torino tulajdonosai biztosak abban, hogy nem lehet befejezni a szezont, a Brescia elnöke pedig egyáltalán nem szorgalmazza ezt. Utóbbi őrültségnek tartja a folytatást, mert nem szeretné a futballisták egészségét kockáztatni, ezért az sem zavarná, ha csapata kiesne, mivel nem állna ki, és 3–0-val minden meccset az ellenfélnek ítélnének.

A Serie A-ban a Juventus egypontos előnnyel áll az élen 12 fordulóval a vége előtt.

Legfrissebb hírek

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke megerősítette: tárgyalnak Guardiolával

Olasz labdarúgás
2026.07.22. 11:47

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

Giovanni Malago lett az FIGC új elnöke

Olasz labdarúgás
2026.06.22. 17:31

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57