Serie A: „Szégyelld magad!” – egymásnak esett az Inter és a liga elnöke

T. I.T. I.
2020.03.03. 16:47
null
Steven Csang nyilvános posztban esett neki a ligaelnöknek (Fotó: AFP)
Instagram-posztban küldte „melegebb éghajlatra” a Serie A ligaelnökét, Paolo Dal Pinót az Internazionale 28 esztendős klubelnöke, Steven Csang. A téma: a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Juventus–Inter rangadó pótlása.

 

Mindez azzal kezdődött, hogy a koronavírus észak-olaszországi terjedése miatt néhány mérkőzést elhalasztottak, s néhányat zárt kapuk előtt terveztek lejátszani az előző két fordulóban a Serie A-ban. A múlt vasárnapra kiírt Juventus–Internazionale mérkőzés is bekerült a szórásba, először zárt kapus lett, majd az utolsó pillanatokban a halasztás mellett döntöttek. Ekkor indult meg a huzavona, mégis mikor pótolják? Néhány napig úgy tűnt, május 13. lehet a befutó, csakhogy a liga több csapatának sem tetszett ez az elképzelés, mondván, a bajnoki cím szempontjából ennyire jelentős találkozót nem kellene a véghajráig halogatni…

Hétfőn jött is az újabb infó, egy hét múlva, hétfőn, március 9-én kell pótolni a meccset. Az új dátumot a Serie A 20 csapatából 18 megszavazta, apró szépséghiba, hogy a mérkőzésen érdekelt Inter nem. Csang és a teljes klubvezetés ki is akadt: ha az egészségügyi válsághelyzet vasárnap nem tette lehetővé a mérkőzés megrendezését, akkor egy hét múlva mégis mivel lenne jobb a helyzet?

Csak játszotok a naptár körül összevissza, közben a közegészségügy meg teljesen másodlagos. Talán a legnagyobb és legsötétebb bohóc vagy, akit valaha láttam. Huszonnégy óra? Negyvennyolc óra? Hét nap? Mi jön még? Mi lesz a következő? Most meg sportemberségről és fair playről beszéltek?” – írta nem mindennapos, Instagram-kifakadásában Csang.

„Igen, csakhogy egyértelmű legyen, hozzád beszélek, kedves ligaelnök, Paolo Dal Pino! Szégyelld magad! Mi lenne, ha nem próbálnánk megvédeni a játékosainkat és az edzőinket, esetleg non-stop is játszhatnának a kényetek szerint? Ideje felállni és vállalni a felelősséget. Ez az, amit 2020-ban teszünk! Hé, mindenki, a világ bármely táján is élsz, mindegy, hogy Inter-fan vagy, vagy a Juventusnak szurkolsz, vagy egyszerűen nem szorítasz senkiért. Vigyázz magadra! Ez most a legfontosabb! Neked, a családodnak és az egész társadalmunknak” – zárja posztját a klubvezető.

A Serie A válasza sem késett sokat, a Football Italia arról ír, a ligavezetés komoly büntetést szabhat ki a kritikáit nyilvánosan előadó Csangra és így az Interre. További részletekről viszont egyelőre nem tudni…

Legfrissebb hírek

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 22:46

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Az Interhez kerülhet a Barca magyar kapusa a Bastoni-ügylet részeként – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.21. 15:05

Ezúttal sem bírt az Atalantával a Roma

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 22:41

A Lazio nápolyi győzelmével még közelebb került a bajnoki címhez az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.18. 19:57

Hármat vágott a Cagliarinak, tovább robog a scudetto felé az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.17. 22:48

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 22:48
Ezek is érdekelhetik