Juventus: karanténba helyezték az U23-as csapat játékosait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.01. 09:01
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventusnál úgy döntöttek, hogy törlik az U23-as csapat összes edzését, a játékosokat pedig karanténba helyezik.

A háttérben az áll, hogy a Serie C-ben szereplő U23-as csapatuk legutóbbi ellenfelénél, a Pianesénél három játékosnál és a szakmai stáb egyik tagjánál is kimutatták a koronavírust. A Pianésénél úgy indulhatott el a fertőzés, hogy az egyik játékos meglátogatta Bologna környékén élő szüleit, és már betegen tért onnan vissza.

A Juvénál nem szeretnének kockáztatni, ezért lefújták az U23-as csapat edzéseit, a játékosoknak pedig kiadták, hogy március 8-ig maradjanak otthon. Eddig egyiküknél sem jelentkeztek a betegség tünetei.

Korábban előfordult, hogy az U23-as csapatból többen is Cristiano Ronaldóékkal készültek, erre most egy ideig biztosan nem kerül sor, a játékosokat gondosan elkülönítik az első csapat tagjaitól.

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt több bajnokit töröltek az elmúlt időszakban Olaszországban, így az eredetileg ma estére kiírt Juventus–Internazionale rangadót is későbbre halasztották.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
6 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik