AC Milan: Ibrahimovic az idény végén visszavonulhat – sajtóhír

2020.03.22. 13:05
null
Búcsúra készül? (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan klasszis svéd játékosa a mostani idény végén fejezheti be futballkarrierjét – írta vasárnap a La Gazzetta dello Sport.

 

A 38 éves futballista a patinás olasz klubbal télen írta alá szerződését, amely június 30-án jár le. Eddig tíz mérkőzésen szerepelt, négy gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

Olaszország előtt az amerikai bajnokságban, a Los Angeles Galaxyben játszott, amelynél szerződése decemberben lejárt. A milánóiaknál már korábban is futballozott, mégpedig 2010 és 2012 között, 2011-ben olasz bajnoki címet és szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.

Karrierje során Ibrahimovic az Ajaxszal holland, az Internazionaléval olasz, az FC Barcelonával spanyol, a PSG-vel francia bajnok lett, angliai légiósként pedig a Manchester Uniteddel Európa-ligát nyert. A nemzeti válogatottban 116 mérkőzést játszott, 62-szer volt eredményes, minek köszönhetően ő a svéd futball történetének legeredményesebb gólszerzője. Tizenegy alkalommal választották az év labdarúgójának Svédországban.

Az olasz lap értesüléseire egyelőre sem a játékos, sem a klub nem reagált.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Ibrahimovic: Részvétem azoknak, akik utálják Messit…

Foci vb 2026
2026.07.08. 10:57