Trükkös szabadrúgás és egy „jó fej” Lukaku – az Inter nyerte a derbit

Vágólapra másolva!
2019.09.21. 22:56
null
Brozovic gólja törte meg a jeget (Fotó: AFP)
Az Inter 2–0-ra legyőzte az ezúttal pályaválasztóként futballozó Milant a 224. Derby della Madonninán, ezzel négy fordulót követően hibátlan az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, és a Juventust megelőzve a tabella élén áll.

A MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉT ITT OLVASHATJA!

2016 januárja...

Az AC Milan a bajnokságban több mint három és fél éve nem tudta legyőzni városi riválisát, az Internazionalét, amely ráadásul a legutóbbi évadban mindkét milánói derbit behúzta.

S a 224. összecsapásukat is a fekete-kékek kezdték jobban, akik a 21. percben centikre jártak a vezetés megszerzésétől: Lautaro Martínez lövése után Gianluigi Donnarumma bravúrral védett, majd a kipattanót az üresen érkező Danilo D'Ambrosio kapufára vágta.

Néhány pillanattal később – szinte a semmiből – a kapuba talált a Milan, de Hakan Calhanoglu gólját kezezés miatt nem adta meg a játékvezető. Meg nem adott gólokban s minden más mutatóban is egállal vonultak az öltözőbe a felek: a 36. percben D'Ambrosio ollózása és Donnarumma újabb bravúrja után Lautaro helyezett a hálóba – lesről.

A fordulás után nem kellett sok, s az Inter megszerezte a vezetést: Stefano Sensi legurított labdáját Marcelo Brozovic küldte kapura 16 méterről, a labda megpattant a menteni igyekvő Rafael Leao sarkán, onnan pedig a bal alsóba perdült (0–1).

Hiába cserélt a Milan, nem tudta beszorítani riválisát, sőt, az Inter egy kontra végén Romelu Lukaku fejesével a 78. percben meg is pecsételte a „hazaiak” sorsát (0–2).

A hajrában a csereként beálló Theo Hernández a kapufát találta el, de még így sem foghatja vereségét a szerencsére a Milan – a másik oldalon Matteo Politanót is csak a keresztléc akadályozta meg a gólszerzésben.

Az Inter ezzel a negyedik győzelmét is megszerezte négy forduló alatt, s hibátlan mérlegével, kétpontos előnnyel vezet a címvédő Juventus előtt. A Milan két győzelemmel és immáron két vereséggel kezdte az idényt.

S ami ennél is jobban fájhat a szurkolóinak: már hét meccse képtelen legyőzni a városi riválist a Serie A-ban.

OLASZ SERIE A
4. FORDULÓ
Milan–Inter0–2 (Brozovic 49., R. Lukaku 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 4 4 9–1 +8 12
2. Juventus 4 3 1 7–4 +3 10
3. Bologna 3 2 1 6–4 +2 7
4. Napoli 3 2 1 9–7 +2 6
5. Cagliari 4 2 2 7–5 +2 6
6. Atalanta 3 2 1 7–6 +1 6
7. Torino 3 2 1 6–5 +1 6
8. Milan 4 2 2 2–3 –1 6
9. Roma 3 1 2 8–6 +2 5
10. Lazio 3 1 1 1 5–3 +2 4
11. Verona 4 1 1 2 3–4 –1 4
12. Genoa 4 1 1 2 7–9 –2 4
13. Sassuolo 3 1 2 7–7 0 3
14. SPAL 3 1 2 4–5 –1 3
14. Parma 3 1 2 4–5 –1 3
14. Brescia 3 1 2 4–5 –1 3
17. Udinese 3 1 2 2–4 –2 3
18. Lecce 3 1 2 2–6 –4 3
19. Fiorentina 3 1 2 4–6 –2 1
20. Sampdoria 3 3 1–9 –8 0
Legfrissebb hírek

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:18

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik