Milan: a korábbi játékos a Twitteren üzent, visszatérne!

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 12:02
null
Honda Keiszuke nem csak a Manchester Unitednek ajánlotta be magát (Fotó: AFP)
Honda Keiszuke ezúttal az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milannak üzent: „Hívjatok, ha szükségetek van rám.”

Úgy tűnik, a japán labdarúgó minden követ megmozgat azért, hogy ismét játsszon valahol, hiszen néhány nappal ezelőtt a Manchester Unitednek ajánlotta be magát.

A 33 éves Honda 2014 januárjától 2017 nyaráig volt a Milan játékosa, 81 mérkőzésen kilencszer találat az ellenfél kapujába a Serie A-ban. Góljai számát gyarapítaná, erről árulkodik legutóbbi Twitter-bejegyzése is.

Mindig segíteni szerettem volna nektek. Hívjatok, ha szükségetek van rám – üzent az olasz együttesnek a játékos a közösségi oldalán.

Honda 2019 májusa óta nem játszott tétmeccset, azóta csapat nélkül várja, hogy szerződtessék.

Profi pályafutása alatt a transfermarkt.de adatai alapján 455 tétmeccsen lépett pályára klubcsapataiban, ezeken 99 gólt szerzett, és 80 gólpasszt osztott ki.

A Milan pocsékul kezdte az idényt, hat forduló után a 16. helyen áll a bajnokságban.

KeisukeHonda(本田圭佑) on Twitter

I have always wanted to help you. Call me when you need me! @acmilan



A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 6 6 13– 2 +11 18
2. Juventus 6 5 1 11– 5 +6 16
3. Atalanta 6 4 1 1 15– 9 +6 13
4. Napoli 6 4 2 15–10 +5 12
5. Roma 6 3 2 1 11– 9 +2 11
6. Lazio 6 3 1 2 11– 4 +7 10
7. Cagliari 6 3 1 2 9– 6 +3 10
8. Torino 5 3 2 8– 7 +1 9
9. Fiorentina 6 2 2 2 11–10 +1 8
10. Bologna 6 2 2 2 7– 7 0 8
11. Udinese 6 2 1 3 3– 5 –2 7
12. Sassuolo 6 2 4 11–12 –1 6
13. Verona 6 1 3 2 4– 5 –1 6
14. Brescia 6 2 4 7– 9 –2 6
15. Parma 5 2 3 5– 7 –2 6
16. Milan 6 2 4 4– 8 –4 6
17. Lecce 6 2 4 6–12 –6 6
18. Genoa 6 1 2 3 7–13 –6 5
19. SPAL 6 1 5 5–13 –8 3
20. Sampdoria 6 1 5 4–14 –10 3

 

Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

Patrick Vieira hosszabbított a Genoával – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik