Milan: Paolo Maldini a klub új technikai igazgatója – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.14. 14:35
null
Paolo Maldini sportigazgatóként segíti a továbbiakban korábbi csapatát (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan hivatalos honlapján jelentette be, hogy Paolo Maldini személyében új technikai igazgatója, míg Zvonimir Boban személyében új stratégiai és fejlesztési igazgatója lett a klubnak.

 

Paolo Maldini 25 évig volt a milánóiak játékosa. Az pedig, hogy mennyire dicsőséges volt az ő korszaka alatt a klub, az is mutatja, hogy pályafutása befejeztével visszavonultatták mezszámát. Maldini öt BEK/BL-győzelemből vette ki a részét, emellett négyszeres európai Szuperkupa-győztes, egyszeres klubvilágbajnok, hétszeres olasz bajnok, egyszeres Olasz Kupa-győztes és ötszörös olasz Szuperkupa-győztes. Az 50 éves szakember eddig a milánói alakulat stratégiai és fejlesztési igazgatója volt, ám most ennél sokkal komolyabb pozícióba került.

Zvonimir Boban korábban elmondta, hogy nagyon szívesen dolgozna együtt korábbi csapattársával, a pénteki bejelentéssel pedig ez biztossá is vált. A korábbi horvát középpályás 1991 és 2001 között tíz évig szolgálta a Milant, ezalatt négy scudettót, három olasz Szuperkupát, egy Bajnokok Ligáját, valamint egy európai Szuperkupát nyert a klubnál. A korábbi világklasszis játékos évekig dolgozott korábban a Nemzetközi Labdarúgó-Szövetségnél főtitkár-helyettesként, most pedig ő veszi át Paolo Maldini eddigi pozícióját a Milannál.

Ivan Gazidis, a Milan vezérigazgatója szerint a két korábbi legendás játékos szoros együttműködésével minden adott ahhoz, hogy visszatérjenek a dicsőséges múlt sikereihez.

Nemzetközi találgatások szerint még mindig a klub korábbi elnöke, Silvio Berlusconi mozgatja a szálakat a milánói gárda mögött, és Boban elhozatala a FIFA-tól is az ő segítségével valósulhatott meg. Pedzegetik még azt is, hogy a 2020-as Európa-bajnokság után az ukrán válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Andrij Sevcsenko lesz a Milan vezetőedzője, aki egyébként rokoni kapcsolatban is áll az olasz politikussal, hiszen az ukrán legenda gyermeke Berlusconi keresztfia.

Legfrissebb hírek

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.28. 14:32

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 20:49

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 08:50

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 22:47

Paolo Di Canio szerint a Juventus még okozhat meglepetést

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 13:49

Serie A: a Milan két vereség után nyert ismét, és befogta a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.04.19. 17:08

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
2026.04.11. 20:07
Ezek is érdekelhetik