Napoli: „Azt akarják, hogy milliárdokat költsek, ők meg kamumezt hordanak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.16. 16:00
„A szurkolóink azt akarják, hogy milliárdokat szánjak igazolásokra, viszont ők még jegyeket sem vesznek és kamumezeket hordanak" – beszélt a kialakult helyzetről a Napoli labdarúgócsapatának elnöke, Aurelio De Laurentiis a helyi Kiss Kiss rádiónak.

Az olasz producer, üzletember a csőd széléről hozta vissza a Napolit, és az ő elnöksége alatt vált a klub újra Olaszország egyik legerősebbjévé. Ettől függetlenül a szurkolók körében nem éppen a legkedveltebb ember. A szituációt még az is bonyolította, hogy De Laurentiis megvásárolta a Bari futballcsapatát, amely idén nyáron csődbe ment, és ezt a szezont már az olasz negyedosztályban kezdi meg. A drukkerek attól félnek, hogy ez meg fogja osztani az elnök figyelmét.

„Kedveseim, a Bari az amatőr ligában játszik, nem látok arra nagy esélyt, hogy elvonná a figyelmemet. A Napoli az egyetlen olyan együttes Olaszországban, amely az utolsó kilenc év mindegyikében szerepelt az európai kupaporondon – mondta De Laurentiis. – Nápolyban a rajongóink azt várják el, hogy több milliárd eurót költsek játékosokra, de ők még mindig kamumezekben járnak, és benyomják a forgóajtókat a belépésnél."

Legfrissebb hírek

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
2 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2026.10.17. 22:56