Roma: letartóztattak 9 embert az új stadion építése kapcsán

2018.06.13. 17:22
Korrupció gyanúja miatt kilenc embert tartóztattak le az AS Roma új futballstadionjának építésével összefüggésben.

Az őrizetbe vettek között van a főtervező Luca Parnassi és hat munkatársa. A vád szerint illegálisan, készpénzben fizettek ki számlákat, amelyek nem létező munkákra és tanácsadásokra vonatkoztak.

Az ügyész bejelentése szerint a római klubra nem terjed ki a vizsgálat. A tervek szerint 52 ezer néző befogadására képes Stadio della Romát már a 2016–2017-es szezonban át kellett volna adni, ám az eredetileg 1.6 milliárd eurós (512.6 milliárd forint) költségvetésű építkezés megkezdése évek óta csúszik a hiányzó engedélyek és a politikai csatározások miatt.

Olaszországban a stadionok rossz állapota hosszú évek óta komoly probléma, a klubok nagy része ugyanis csak bérlő a köztulajdonban lévő arénákban, és szinte semmilyen felújítási munkálatra nincs pénz. Emellett a klubok – ellentétben a németekkel vagy angolokkal – nem alakíthatnak ki bennük üzlethelyiségeket vagy éttermet, amelyek bevételt hozhatnának.

Az AS Roma jelenleg a 72 ezer embert befogadni képes Stadio Olimpicón osztozik városi vetélytársával, a Lazióval.

Legfrissebb hírek

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

Serie A: a Roma elképesztő végjáték után győzött Parmában

Olasz labdarúgás
2026.05.10. 21:35
Ezek is érdekelhetik