Serie A: maffiakapcsolatokkal vádolnak korábbi Napoli-játékosokat

MTI MTIMTI MTI
2018.05.21. 20:59
A Napolitól távozó Pepe Reinát, valamint a klub korábbi labdarúgóit, Paolo Cannavarót és Salvatore Aronicát azzal vádolják, hogy kapcsolatban álltak a nápolyi székhelyű bűnszervezet, a Camorra néhány tagjával.

Az olasz szövetség (FIGC) hétfői közlése szerint olyan bizonyítékokat kaptak a rendőrségtől, melyek szerint a három labdarúgó különböző szívességeket tett a Camorra tagjainak, így például ingyen mérkőzésbelépőket szerzett nekik.

A bizonyítékokhoz egy, a bűnszervezet tiltott tevékenységeit vizsgáló átfogó nyomozás során jutottak a hivatalos szervek. Az eset miatt Reinát beidézte meghallgatásra az FIGC fegyelmi bizottsága.

A spanyolok világbajnoki keretébe is beválogatott 35 éves kapus a 2013–2014-es szezonban, valamint 2015-től mostanáig őrizte a Napoli hálóját, de a következő szezont már az AC Milanban kezdi. Paolo Cannavaro 1995 és 1999, majd 2006 és 2014 között játszott a dél-olasz csapatban, míg Salvatore Aronica 2008 és 2013 között erősítette a nápolyiakat.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29