Olaszország: Puscas a hős, abszolút újonc a Serie A-ban!

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 22:44
A SPAL és a Hellas Verona után harmadikként a Benevento jutott fel az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba, miután a rájátszás döntőjének visszavágóján George Puscas góljával hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Carpit. A sárga-piros együttes fennállása során először szerepelhet majd a Serie A-ban.

Az 1929-ben alapított, de mai formájában 2005 óta működő Benevento óriási teljesítményt ért el azzal, hogy feljutott az első osztályba, hiszen a mögöttünk hagyott szezonban a Serie B-ben abszolút újoncként indult! Az 53 esztendős Marco Baroni csapata azonban fittyet hányt a papírformára, az ötödik helyen fejezte be a 42 fordulóból álló alapszakaszt, majd a feljutásért rendezett rájátszásban a Spezia (2–1) és a Perugia (1–0, 1–1) legyőzése után a Carpinál is jobbnak bizonyult.

A playoffdöntő visszavágójának egyetlen gólját a 32. percben George Puscas szerezte, aki az Internazionale kölcsönjátékosaként ebben a szezonban összesen hét góllal segítette csapatát.

PUSCAS FELJUTÁST ÉRŐ GÓLJA

A Benevento története során először szerepelhet majd a Serie A-ban, amelybe korábban a SPAL és a Hellas Verona harcolta ki a feljutást. A bajnok SPAL kapcsán érdekesség, hogy ugyanúgy másodosztályú újoncként jutott fel az első osztályba, mint a Benevento.

SERIE B, RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Benevento–Carpi 1–0
A párharc győztese: a Benevento 1–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik