Milan: Berlusconi eladja a klubot, 400 millió eurót kaphat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.05. 13:52
null
Erre a hírre igyon vagy sem a Milan-szurkoló? (Fotó: AFP)
A Milan elnöke, Silvio Berlusconi megerősítette, eladja a hétszeres BEK/BL-győztes klubot a kínai befektetőknek, és a következő két évben 400 millió eurót kaphat az üzlet részeként.

 

Berlusconi 1986-ban vette meg a klubot, amely azóta nyolc bajnoki címet, öt BEK/BL-t, egy Olasz Kupát, hat Olasz Szuperkupát, öt európai Szuperkupát, két Interkontinentális Kupát és egy klub-vb-t nyert.

A korábbi olasz miniszterelnök – akit kedden engedtek ki a kórházból a szívműtétje után – már több mint egy éve tárgyal a vevőjelöltekkel, de most már biztos benne, hogy létrejön a megállapodás.

„Volt egy huszonhat éves időszakom, amiből harminc év lett. A gond az, hogy az utóbbi négy évben már nem úgy kezeltem a dolgokat, ahogyan a múltban. Fontos döntést hoztam meg. Olyan embereknek akarom átadni a Milant, akik képesek újra meghatározó erővé változtatni a klubot, nemcsak Olaszországban, hanem Európában és a világon is” – mondta Berlusconi.

„Van egy kötelezettségvállalás az új befektetők részéről, hogy 400 millió eurót fizetnek a következő két évben, és olyan embereknek árulom a klubot, akik képesek visszajuttatni oda, ahová tartozik” – tette hozzá.

A Milan a hírek szerint 93.5 millió eurós veszteséggel zárta az előző szezont, a bajnokságot a hetedik helyen fejezte be, így sorozatban harmadszor marad le a nemzetközi kupákról. Az együttes élére Vincenzo Montellát nevezték ki vezetőedzőnek.

A hírek szerint a Kína hatodik leggazdagabb emberének számító Robin Li vezeti azt a konzorciumot, amely megvásárolná a klub részvényeinek a 70 százalékát.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

OLASZ SERIE A 2026–2027, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:53

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11