Milan: topedző érkezhet, de a pénz közbeszólhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.02. 10:55
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milannak két kiszemeltje is van a vezetőedzői posztra, úgy néz ki azonban, hogy a csapatot birtokló tulajdonosi körön múlik a leendő mester szerződtetése.

Az AC Milan szurkolói már egy ideje sürgetik Silvio Berlusconi elnököt, hogy adja el a klubban birtokolt részesedését, és a legtöbb pletyka szerint egy kínai befektetőcsoport lehet a befutó. A tulajdonos kiléte azért is fontos, mert a kínaiak által remek lehetőségei lennének az olasz csapatnak egy nagynevű vezetőedző szerződtetésére.

Az első számú kiszemelt a La Gazetta dello Sport szerint a Sevillával sorozatban három Európa-liga-diadalt arató Unai Emery, akit már korábban is szóba hoztak a milánói klubbal, még 2014-ben. A spanyol szakember kivásárlási ára azonban hárommillió euró, ami gondot jelenthet a Milannak.

Emery alternatívája a Manchester Cityt elhagyó Manuel Pellegrini,
aki nemrég visszautasította a Zenit ajánlatát, mert az orosz állás helyett sokkal biztonságosabb, hosszú távú munkát szeretne magának.

A tervek tehát nagyok az AC Milannál, de egyértelműnek tűnik, hogy a megvalósításhoz biztonságos anyagi háttér szükségeltetik.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2026.08.11. 11:45

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Inkább Emeryvel dolgozna együtt a svájciak világbajnoki felfedezettje – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.13. 08:39

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11