Napoli: az edző magyarázatot vár a csatártól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.29. 09:54
Jó formában van a Napoli, Maurizio Sarri legénysége a Serie A szerda esti mérkőzésén 2–0-ra legyőzte a Palermót, és sorozatban ötödik sikerét aratta. Az edzőnek mégis magyarázkodnia kellett.

Maurizio Sarri keze alatt nagyon jól összeállt aNapoli, amely 21 pontjával a második helyen áll a Serie A-ban, két ponttal a listavezető AS Roma mögött.

„Abszurdum lenne, ha már most trófeákról beszélnénk, mi mindig csak a következő meccsre koncentrálunk. Háromnaponta pályára lépünk, ami nem könnyű. A csapat korábban nem igazán tudott megbirkózni az ilyen szituációkkal, remélhetőleg ez most megváltozott” – mondta Sarri a Sky Sports Italiának.

A Palermo elleni meccsen Lorenzo Insigne nehezményezte a lecserélését Sarrinál, az edző erre is kitért.

„Ezek nincsenek hatással rám. Viszont Lorenzónak a csapattársai előtt kell megmagyaráznia, miért nem tiszteli őket. Persze előfordul, hogy valaki dühös, amikor le kell jönnie a pályáról” – zárta le nyilatkozatát a szakember.

Legfrissebb hírek

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

A Juve Alajbegovic nagy góljával szerzett vezetést, majd emberelőnyben 2–0-ra megverte a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 22:21

Két mérkőzésre eltiltották Massimiliano Allegrit

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 18:33

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2026.10.17. 22:56

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

A Villarreal kiváló meccsen győzte le hátrányból a Napolit

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:58