Juventus: 18 millióért vettek olasz csatárt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.07. 18:17
null
Simone Zaza (balra) és Patrice Evra a következő szezontól már csapattársak lesznek a Juventusban (Fotó: Reuters)
Az olasz bajnok és kupagyőztes Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy 18 millió euróért megvásárolta a Sassuolo csatárát, Simone Zazát. A 24 éves támadó ötéves szerződést kötött a torinói csapattal.

 

Az ötszörös olasz válogatott csatár 2013 óta erősítette a Sassuolót, melynek színeiben 68 olasz bajnoki mérkőzésen 20 gólt és öt gólpasszt jegyzett. A nemzeti csapatban 2014 augusztusában, a Hollandia elleni felkészülési meccsen debütált.

A futballistára elővásárlási joggal rendelkező Juventus hivatalos honlapján adta hírül, hogy 18 millió eurót fizet a 24 éves támadóért, aki 2020-ig szóló szerződést írt alá Torinóban. A vételárat három év alatt törleszti az olasz bajnoki címvédő.

Zaza a Sassuolo történetének első olasz játékosa volt, aki meghívót kapott a nemzeti csapatba.

Az Atalantát és a Sampdoriát is megjáró csatár Paulo Dybala, Mario Mandzukic, Sami Khedira és Neto, valamint a Ternanától érkező Alberto Brignoli és a Parmától szerződtetett Francesco Anacoura után a Juventus hetedik nyári szerzeménye.

Legfrissebb hírek

A Monza otthon tartotta a három pontot a Sassuolo ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.18. 22:53

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Serie A: eltapsolta kétgólos előnyét, mégis nyert a Frosinone, döntetlen Parmában és Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.09.06. 20:00

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 23:21

Visszatérő vb-ezüstérmes vezérletével nyert a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.08.29. 22:49

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15