Porto: az elnök elárulta, hol folytatja Jackson Martínez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.15. 15:08
Jorge Nuno Pinto da Costa, a Porto labdarúgócsapatának elnöke elmondta, a gárda sztárja, a 28 esztendős kolumbiai Jackson Martínez a nyáron biztosan távozik a klubtól, és már azt is tudni lehet, hová igazol.

„Jackson már a bajnokság vége előtt jelezte nekem, hogy távozni szeretne. A mostani volt a megfelelő alkalom a klubváltásra, és én nem is gördítettem akadályt a távozása elé, ő dönthette el, hol szeretné folytatni a pályafutását – mondta Jorge Nuno Pinto da Costa, a Porto elnöke. – Egy valami biztos volt, az pedig a játékos ára. Ezt mi 35 millió euróban szabtuk meg, és ebből nem is engedhettünk, hiszen a Porto, valamint Martínez és a menedzsere közösen írta alá ezt az összeget, mint a szerződésében szereplő kivásárlási záradék, és ez az összeg valóban tükrözi az értékét. A Milan hajlandó volt kifizetni nekünk ezt, és Jackson is a Milant választotta, az ő döntése volt. Szerettük volna, hogy boldog legyen. Sok sikert kívánunk neki a jövőben!”Jorge Nuno Pinto da Costa, a Porto elnöke. – Egy valami biztos volt, az pedig a játékos ára. Ezt mi 35 millió euróban szabtuk meg, és ebből nem is engedhettünk, hiszen a Porto, valamint Martínez és a menedzsere közösen írta alá ezt az összeget, mint a szerződésében szereplő kivásárlási záradék, és ez az összeg valóban tükrözi az értékét. A Milan hajlandó volt kifizetni nekünk ezt, és Jackson is a Milant választotta, az ő döntése volt. Szerettük volna, hogy boldog legyen. Sok sikert kívánunk neki a jövőben!”

Mint beszámoltunk róla, a Milan már korábban jelezte, hogy hajlandó kifizetni Martínezért a Porto által kért 35 milliós eurós kivásárlási árat, ám az mindvégig kérdéses volt, hogy az olaszoknak sikerül-e megállapodniuk a támadóval, aki állítólag az angol Manchester United, Manchester City páros ajánlatát is elutasította a piros-feketék kedvéért.

Legfrissebb hírek

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

Népsport: a futballvilág önjelölt Napóleonja

Népsport
2026.02.20. 09:32

Hazai pályán ikszelt a Milan, csak egy ponttal tudta csökkenteni hátrányát az Inter mögött

Olasz labdarúgás
2026.02.18. 22:56

Modric gólja döntött, a Milan mindhárom pontot elvitte Pisából

Olasz labdarúgás
2026.02.13. 22:46

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20
Ezek is érdekelhetik