Milan: Berlusconi nem adja fel, ajánlatot tett Ibrahimovicért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.08. 11:27
Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Milan labdarúgócsapatának elnöke, Silvio Berlusconi nem mondott le a svéd Zlatan Ibrahimovic visszacsábításáról, és konkrét ajánlatot tett a támadó csapatának, a francia PSG-nek.

A SportMediaset úgy tudja, hogy Berlusconi körülbelül 15 millió eurót fizetne ki a Paris Saint-Germainnek Zlatan Ibrahimovicért, akinek a szerződéséből már csak egy év van hátra.Zlatan Ibrahimovicért, akinek a szerződéséből már csak egy év van hátra.

A 33 esztendős támadó szerződése három évre szólna, évi 6.5 millió eurós fizetést kapna, amelyhez különböző eredményfüggő bónuszok adódhatnak hozzá.

A portál azt is megemlíti, amennyiben a svéd mégsem tér vissza Milánóba, úgy a gárda a Mario Mandzukic, Radamel Falcao, Jackson Martínez, Leandro Damiao négyesből szerezne meg valakit.

Korábban Nasszer al-Kelaifi, a PSG elnöke elmondta, Ibrahimovic marad a francia klubnál.

„Zlatannak még van egy éve a szerződéséből nálunk, és maradni is akar.”

Ibra a 2014–2015-ös szezonban 37 mérkőzésen 30-szor volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
18 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
23 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik