Napoli: távozik Rafa Benítez vezetőedző - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.28. 13:20
null
Eldőlt, Rafa Benítez távozik a Napoli kispadjáról (Fotó: AFP)
Rafa Benítez csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy nyáron távozik az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Napoli vezetőedzői posztjáról.

 

„Köszönöm az elnöknek, a klubnak és a szurkolóknak a két nápolyi évet, amely hamarosan letelik. Természetesen győzelemmel szeretnék búcsúzni” – utalt Rafa Benítez arra, hogy a vasárnap, a bajnokság utolsó fordulójában a Lazio legyőzése a cél, nem utolsósorban a BL-selejtezőt érő harmadik hely megszerzése érdekében.

A bejelentés további muníciót ad azoknak a találgatásoknak, amelyek szerint Benítez lesz a távozó Carlo Ancelotti utódja a Real Madrid kispadján. Benítez ezekkel a spekulációkkal nem kívánt foglalkozni a sajtótájékoztatón.

Benítez 2013-ban lett a Napoli vezetőedzője, irányításával a csapat Olasz Kupát nyert és bajnoki harmadik helyezést ért el a 2013–2014-es idényben, s tavaly nyáron – a bajnok Juventus ellenében – elhódította az olasz Szuperkupát is.

Az idén 55 esztendős Benítez annak idején a Real Madrid B-nél kezdte az edzősködést, majd ült a Valladolid, az Osasuna, az Extremadura, a Tenerife és a Valencia kispadján, 2004 óta pedig külföldön dolgozik (Liverpool, Internazionale, Chelsea, Napoli).

Legfrissebb hírek

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 12:54

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Ollózós góllal győzte le a kétgólos hátrányból felálló Napolit a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.05.11. 23:02

NB II: leváltották Csató Sándort, a Békéscsaba vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.05.06. 08:31

Nem született gól a Napoli comói kiszállásán és Bergamóban sem; vasárnap este bajnok lehet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.05.02. 22:41

A Napoli esélyt sem adott a Cremonesének

Olasz labdarúgás
2026.04.24. 22:45

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45
Ezek is érdekelhetik