Serie A: Udinében, tíz emberrel nyert a Lazio

Vágólapra másolva!
2014.01.19. 14:25
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójának első szombati mérkőzésén az 54. perctől emberhátrányban játszó Lazio 3–2-re legyőzte az Udinesét, így ebben a szezonban az első győzelmét aratta idegenben.

A hazaiak számára álomszerűen indult a meccs, hiszen Antonio Di Natale tizenegyesével már a 8. percben megszerezték a vezetést. A rutinos csatár a gólöröme során kicsit el is érzékenyült, hiszen nemrégiben jelentette be a visszavonulását, s azóta először volt eredményes.

Az Udinese a második játékrész elején még kedvezőbb helyzetbe került, mert a vendégektől Ogenyi Onazi az 54. percben a kiállítás sorsára jutott, ez azonban csak jót tett a meccsnek. A Lazio a 62. percben Antonio Candreva tizenegyesből elért találatával egyenlített, ám hat perccel később Emmanuel Agyemang-Badu bombagóljával ismét a hazaiak voltak előnyben.

A fővárosiak azonban a 82. percben Andrea Lazzari – hazai szempontból – peches öngóljával újfent egyenlítettek, míg a 90. percben Hernanes jól eltalált lövésével begyűjtötték a három pontot – idegenben ebben az évadban először.

OLASZORSZÁG, SERIE A
20. FORDULÓ
Udinese–Lazio 2–3 (Di Natale 8. – 11-esből, Agyemang-Badu 68., ill. Candreva 62. – 11-esből, Lazzari 82. – öngól, Hernanes 90.)
15.00: Atalanta–Cagliari
15.00: Bologna–Napoli
15.00: Catania–Fiorentina
15.00: Chievo–Parma
15.00: Genoa–Internazionale (Tv: Sport Klub)
15.00: Sassuolo–Torino
20.45: Milan–Verona (Tv: Sport Klub)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 20 18 1 1 50–14 +36 55
2. Roma 20 14 5 1 42–10 +32 47
3. Napoli 19 13 3 3 41–20 +21 42
4. Fiorentina 19 11 4 4 33–20 +13 37
5. Internazionale 19 8 8 3 38–23 +15 32
6. Verona 19 10 2 7 34–30 +4 32
7. Lazio 20 7 6 7 26–28 –2 27
8. Parma 19 6 8 5 29–26 +3 26
9. Torino 19 6 8 5 31–27 +4 26
10. Genoa 19 6 5 8 19–23 –4 23
11. Milan 19 5 7 7 31–30 +1 22
12. Sampdoria 20 5 6 9 24–31 –7 21
13. Cagliari 19 4 9 6 19–28 –9 21
14. Atalanta 19 6 3 10 20–29 –9 21
15. Udinese 20 6 2 12 20–31 –11 20
16. Chievo 19 4 5 10 14–24 –10 17
17. Sassuolo 19 4 5 10 21–41 –20 17
18. Bologna 19 3 7 9 17–33 –16 16
19. Livorno 20 3 4 13 16–36 –20 13
20. Catania 19 3 4 12 13–34 –21 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik