Serie A: Di Natale a szezon végén befejezi pályafutását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 18:14
null
A szezon véget ér egy korszak az Udinesénél – Di Natale visszavonul (Fotó: Action Images, archív)
A Verona elleni 3–1-es vereséget követően bejelentette a visszavonulását Antonio Di Natale, az Udinese 36 esztendős csatára, aki az olasz válogatottban 42 alkalommal lépett pályára.

 

„Már meghoztam a döntésemet. Egyeztettem az ügynökömmel, valamint a családommal, és úgy határoztam, hogy profi játékosként ez az utolsó szezonom. Júniusban minden véget ér – mondta Di Natale. – Nem fáj a visszavonulás, mert több gólt szereztem az Udinesében, mint ahányszor elmentem a feleségemmel vacsorázni. Ez a klub olyan nekem, mint a családom.”

Az olasz bajnokság kétszeres gólkirálya eddig 359 tétmérkőzésen lépett pályára az általa 2004 óta szolgált Udinesében, és 182-szer volt eredményes, míg az olasz válogatottban 11 gól fűződik a nevéhez 42 fellépésén.

Francesco Guidolint, az Udinese vezetőedzőjét meglepte a csatár bejelentése.

„Semmit sem tudtam erről. Remélem, hogy csak pillanatnyi felindulásból mondta ezt, és meggondolja magát” – bizakodott a szakember.

Di Natalét 2010-ben Olaszország legjobb játékosának választották. Az európai kupaporondon 37 meccsen 17 góllal segítette az Udinesét, ám a jelenlegi idényben már nem teljesít azon a szinten, mint a korábbi években. Az eddig eltelt 18 forduló során 16-szor lépett pályára, és csak négy gólt szerzett, de holtversenyben még így is csapata legeredményesebb játékosa.

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik