Milan: Honda landolt, szurkolók százai fogadták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 20:56
Megérkezett Milánóba Honda Keiszuke, az olasz élvonalbeli AC Milan ingyen érkező téli szerzeménye. A japán játékost szurkolók és újságírók százai fogadták a reptéren, a nevével ellátott 10-es Milan-mezből pedig állítólag már több mint ezret eladtak a klub hivatalos boltjában.

A Naritából érkező repülőgép szombaton landolt Milánóban, ahol több száz újságíró és szurkoló várta a japán Hondát. Mint ismert, a középpályás szerződése decemberben lejárt az orosz CSZKA Moszkvánál, így a Milan ingyen igazolhatta le.

„Boldog és izgatott vagyok, hogy itt lehetek – mondta Honda érkezésekor. – Készen állok a játékra, a repülőn alaposan kialudtam magam, alig várom, hogy megismerjem az új csapattársaimat. Úgy vélem, sokat tehetek hozzá a csapat játékához. Régóta vártam erre a lehetőségre, egy álmom vált valóra azzal, hogy a számomra mindig is legendás klub hírében álló Milanhoz kerültem.”

Honda azt is elmondta, hogy érkezése előtt egy Inter-játékost faggatott a milánói életről, sajátosságokról.

„Beszéltem Milánóról Nagatomóval, aki jó barátom. A futball az életem, remélem, jól fog menni a játék. Bármilyen poszton képes vagyok játszani, ugyanúgy szeretek gólt lőni, mint előkészíteni. Szívem szerint a támadóegységben szeretnék lehetőséget kapni, de igazából mindegy, hol, csak legyek a pályán.”

Honda a hétfői, Atalanta elleni bajnokit még a lelátóról tekinti meg, szerdán hivatalosan is bemutatják, s jövő héten, a Sassuolo ellen akár már pályára is léphet.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik