Serie A: Ha a Milan ellen hibázol, megfizetsz - Rudi Garcia

2013.12.17. 13:21
null
A Roma kétszer is vezetett, a Milan kétszer egyenlített – itt épp Zapata fejel a hálóba (Fotó: Action Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén a Roma 2–2-es döntetlent játszott a Milan otthonában, így továbbra is őrzi veretlenségét a Serie A-ban, viszont öt pontra nőtt hátránya a listavezető Juventusszal szemben. A találkozó végén mindkét vezetőedző, Massimiliano Allegri és Rudi Garcia is elégedett volt csapata teljesítményével, az egy ponttal azonban már kevésbé.

 

„Rengeteg gólhelyzetünk volt, egy ilyen meccset normális esetben meg kellene nyernünk, de a Milan otthonából elhozott egy pontot nehéz negatív történetként értékelni. Az eredményt látva csalódottak lehetünk, de a Roma összességében jó teljesítményt nyújtott” – nyilatkozta Rudi Garcia, a rómaiak vezetőedzője a mérkőzés után. A hétfői volt a 2013–2014-es bajnokságban a Roma első olyan meccse, amelyen két gólt kapott.

„Győzelemre játszottunk, és ez az, amit a csapatomtól látni akarok a pályán. Két gólt szereztünk a San Siróban, de a védelmünk nem volt elég hatékony, a Milanban pedig számos kiváló támadó szerepel.”

A francia mester a sérüléséből felépült, a Milan ellen azonban csak fél órát játszó Francesco Totti és Mattia Destro szerepére is kitért, előbbit nem győzte dicsérni. Totti a 64. percben váltotta a mérkőzés első gólját szerző Destrót.

Totti két hónap szünet után tért vissza a pályára (Fotó: Action Images)
Totti két hónap szünet után tért vissza a pályára (Fotó: Action Images)

„Tudtuk, hogy Francesco még nem tud bevállalni kilencven percet, ezért osztottam fel a mérkőzést közte és Destro között, ami utólag jó döntésnek bizonyult. Boldogok vagyunk, hogy kapitányunk visszatért, hiszen vele egyértelműen erősebbek vagyunk.”

A Roma szezonbeli ötödik döntetlenjével – amit előző hat bajnokiján ért el – öt pont távolsága került a címvédő és listavezető Juventustól, illetve három pontra csökkent előnye a harmadik Napolival szemben.

„Nem foglalkozom a Juventus előnyével és a Napoli hátrányával sem. Szívesebben nézegetem a tabellát egy győztes meccs után – mosolygott Garcia, majd megjegyezte – jelenleg egyedül az a fontos, hogy jó eredménnyel zárjuk a naptári évet hazai pályán a Catania ellen, majd az ünnepek után jól szerepeljünk idegenben, de ne kérdezzék hol, mert elfelejtettem (január 5-én a Juventus otthonában lép pályára a Roma… – a szerk.). Öt hónapja játszunk és veretlenek vagyunk, nem lehet okunk panaszra.”

A Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri is kollégájához hasonlóan látta a hétfő esti összecsapást.

„Élvezetes és izgalmas meccset láthattak a nézők, bár mi kevésbé szórakoztunk jól, hiszen elkerülhető hibák után kaptuk a gólokat. Összességében jó eredményt értünk el, főleg a kimerítő szerdai BL-mérkőzés után” – összegzett röviden a Milan mestere, aki Balotelli és Matri egymás játékára gyakorolt jótékony hatását méltatta.

„Balotelli jobb teljesítményre képes, ha Matri is a pályán van, hiszen több területe nyílik a gólszerzésre, míg Alessandro lefoglalja a hátvédeket. Ez történt a Napoli ellen is, igaz, azt a mérkőzést elveszítettük. Biztos vagyok benne, hogy tavasszal Balotelli, Matri, Kaká és Honda egyszerre a pályán lehet, csak az egyensúlyt kell megtalálnunk a szerepek között.”

Balotelli és Benatia hatalmasat küzdött egymással (Fotó: Action Images)
Balotelli és Benatia hatalmasat küzdött egymással (Fotó: Action Images)

„Jó focit játszottunk, de jobban kellett volna összpontosítanunk az utolsó passzoknál. Főleg a második félidővel voltam elégedett, jól reagáltuk le a Roma ránk gyakorolt nyomását.”

Allegri a hétközi BL-továbbjutás és a hétfőn kisorsolt nyolcaddöntős ellenfél mellett sem ment el.

„Magabiztosnak kell lennünk a továbbjutást után, a kieséses szakasz elérése önmagában szép eredmény, de nem akarunk itt megállni. Az Atlético Madrid nagyszerű csapat, tavaly veretlenül nyerte meg az Európa-ligát, és jelenleg a második helyen áll a spanyol bajnokságban. De ne felejtsük el, hogy még sok idő van a párharcig, mi sokat fejlődhetünk, és az ő formájuk is változhat. Bármi megtörténhet.”

OLASZORSZÁG, SERIE A
16. FORDULÓ

AC Milan–AS Roma 2
–2 (Zapata 29., Muntari 78., ill. Destro 13., Strootman 51. – 11-esből)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 16 14 1 1 35–10 +25 43
2. Roma 16 11 5 – 31– 7 +24 38
3. Napoli 16 11 2 3 35–19 +16 35
4. Fiorentina 16 9 3 4 31–20 +11 30
5. Internazionale 16 7 7 2 36–21 +15 28
6. Verona 16 8 2 6 27–25 +2 26
7. Torino 16 5 7 4 26–23 +3 22
8. Lazio 16 5 5 6 21–22 –1 20
9. Genoa 16 5 5 6 17–18 –1 20
10. Milan 16 4 7 5 25–25 0 19
11. Parma 16 4 7 5 22–24 –2 19
12. Cagliari 16 4 7 5 17–23 –6 19
13. Atalanta 16 5 3 8 17–21 –4 18
14. Sampdoria 16 4 5 7 18–24 –6 17
15. Udinese 16 5 2 9 15–21 –6 17
16. Chievo 16 4 3 9 12–19 –7 15
17. Sassuolo 16 3 5 8 17–35 –18 14
18. Livorno 16 3 4 9 15–27 –12 13
19. Bologna 16 2 6 8 16–31 –15 12
20. Catania 16 2 4 10 10–28 –18 10

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59