Torino: a „bikák” megvették Cerci játékjogának másik felét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.20. 19:52
A Torino labdarúgócsapata megegyezett a Fiorentinával, és megvette Alessio Cerci játékjogának másik felét is.

A Torino és a Fiorentina hetek óta alkudozott egymással a közös tulajdonukban lévő Cerciről, és úgy tűnt, nem jutnak dűlőre egymással. Végül mégsem vak licit dönt a 25 éves szélső jövőjéről, a firenzeiek ugyanis belementek abba, hogy eladják a játékjogának másik felét, így azzal most már teljes egészében a Torino rendelkezik.

Cerci 2010 és 2012 között a Fiorentinában nem tudta megváltani a világot, Torinóban azonban kivirágzott, 35 bajnokin nyolc gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. Ezt Cesare Prandelli szövetségi kapitány is értékelte, és a Roma-nevelésű játékos bekerült az olasz válogatott Konföderációs Kupa-keretébe is.

A „bikák" állítólag 4 millió eurót fizettek a Fiorentinának a játékjogának másik 50 százalékáért.
A két klub megegyezett Marko Bakic ügyében is, így a 19 éves montenegrói támadó középpályás a firenzei csapatban folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Az első percben gólt szerzett, de csak ikszelt az Inter Firenzében

Olasz labdarúgás
58 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
3 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:45

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27
Ezek is érdekelhetik