Serie A: az Udinese chilei válogatott szélsőt igazolt

2013.01.17. 15:57
Az olasz élvonalbeli bajnokságban szereplő Udinese labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződtette Matías Campost. A 23 éves, háromszoros chilei válogatott szélsőt a Granadától szerezte meg az udinei klub.

Campos a szezon eddigi részét a Sienánál töltötte kölcsönben, de csak egy mérkőzésen kapott szerepet. Mostani klubváltása nem ütközött nagy nehézségekbe, hiszen a Watford mellett az Udinese és a Granada is a Pozzo család tulajdona. Az olasz csapat négy és fél éves szerződést kötött vele.

Eközben hivatalos lett az is, hogy a friuliak támadója, Paulo Vítor Barreto a Torinónál folytatja pályafutását. A 27 éves brazil csatár 2005 és 2010 között, illetve 2011 óta volt az Udinese labdarúgója, ám az utóbbi időben nem játszott meghatározó szerepet az együttesben, ebben az évadban csupán négy bajnokin lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 21:24

Félidőnként egy-egy Milan-gól elég volt az udinei sikerhez

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 22:42

A Milan a szurkolói mögé állt a magas idegenbeli jegyárak miatt

Olasz labdarúgás
2026.10.21. 18:11

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 17:40

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.24. 15:05

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44