Fogadási botrány: a Napoli meccseit is vizsgálják - veszélyben az El?

Vágólapra másolva!
2012.05.30. 13:01
null
Paolo Cannavarót (középen) a hírek szerint megpróbálták megvesztegetni, de ellenállt (Fotó: Action Images – archív)
Újabb részletek kerültek napvilágra az Olaszországban gyűrűző fogadási csalásokkal kapcsolatban: a nápolyi ügyészség vizsgálatának tárgya a 2009–2010-es szezonban játszott Sampdoria–Napoli mérkőzés, amit a vendégek egy korábbi játékosa, Matteo Gianello próbált meg befolyásolni.
Gianello 2004 és 2011 között volt a Napoli kapusa, ám mindössze 45 mérkőzésen védte a csapat kapuját. A gyanú szerint ő és Silvio Giusti, a Chievo játékosa – akit a szövetség korábban már eltiltott –, továbbá egy testvérpár, Federico és Michele Cossato (korábban ugyancsak mindkettő élvonalbeli futballista) volt az, aki megpróbált rávenni néhány nápolyi játékost az eredmény befolyásolására. A testvérpár további „ügyleteiről” egyelőre nem hoztak nyilvánosságra több részletet, mert esetükben más, folyamatban lévő vizsgálatokról is szó van.

Gianello egyik vallomásában azt mondta az ügyészségnek, Giusti pénzt ajánlott az akkori csapattársainak azért, hogy hagyják nyerni a Sampdoriát. Gianello beszélt a csapat két védőjével, Paolo Cannavaróval és Gianluca Gravával az ügyben, ám ők állítása szerint azonnal visszautasították az ajánlatot. A két érintett az ügyészég előtt állítólag tagadta az esetet.

Az olasz sajtó szerint az ügy napvilágra kerülése után akár a nápolyiak Európa-liga-indulása is veszélybe kerülhet.

A 2010. május 16-i mérkőzést 1–0-ra veszítette el a Napoli a Sampdoria vendégeként, ugyanakkor a friss hírek szerint nem ez az egyetlen nápolyi érintettségű bajnoki, amelyet vizsgálnak: gyanús a 2010. április 10-i, Parma elleni meccs is. 2011 májusából pedig egy sor másik mérkőzés körülményei tisztázatlanok a hatóságok előtt – a közzétett lista: Lecce–Napoli (május 8.), Brescia–Catania (május 8.), Napoli–Inter (május 15.), Catania–Roma (május 15.) és Palermo–Chievo (május 22.).

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik