Olaszország: Balotelli és Osvaldo százszázalékosan olasznak érzi magát

2011.11.15. 20:37
Az olasz labdarúgó-válogatott két honosított tagja, az olasz-argentin kettős állampolgár Pablo Osvaldo és a ghánai származású Mario Balotelli kijelentette, hogy teljes mértékben olasznak érzi magát.

A Manchester City támadója ghánai szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Palermóban, és a bresciai Balotelli család adoptálta, Osvaldo pedig tinédzserként került szülőhazájából Anconába, majd lett az olasz nemzeti csapat tagja.

A keret meglátogatta Rómában Giorgio Napolitano államelnököt, aki már korábban bejelentette, hogy nem enged a szigorú szabályozásokból, azaz a bevándorlók gyermekei 18 éves korukig nem kaphatnak olasz állampolgárságot.

„Az elnök szavai mellbe vágtak, hiszen mintha rólam is beszélt volna” – mondta Balotelli, aki 18 éves koráig várt, mire bemutatkozhatott a korosztályos olasz válogatottban, amelyben mindig is szeretett volna szerepelni.

„Százszázalékosan olasznak érzem magam, a labdarúgástól függetlenül. Nem azért mondom ezt, mert válogatott vagyok. Olaszként sokat segíthetünk az országon” – mérgelődött Osvaldo, aki a talján U21-eseket is szolgálta.

Legfrissebb hírek

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

100 éves a Fiorentina 3. rész: futballisten lila köntösben

Képes Sport
2026.10.07. 15:46

100 éves a Fiorentina, 2. rész: magyar szálak a lila szövetben

Képes Sport
2026.09.29. 15:46

Célegyenesben az új San Siro tervezése, jövő nyáron kezdődhet a bontás – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.29. 11:34

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 22:46

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19