Benítez, Samuel és a januári átigazolások

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 16:44
null
Benítez (jobbra) szerint aktív lesz az Inter a januári transzfer-időszakban (Fotó: Action Images)
Rafa Benítez első milánói derbijére készül az Internazionale vezetőedzőjeként, de pillanatnyilag még nem gondol a hétvégi mérkőzésre, csak a szerdai, Lecce elleni meccsre összpontosít. Benítez sajtótájékoztató keretében emellett beszélt a csapatot sújtó sérüléshullámról, és a lehetséges januári átigazolásokról is.

„Mindig a következő a legfontosabb mérkőzés. Először le kell győznünk a Lecce-t, utána kezdhetünk el gondolkodni a hétvégi derbiről – kezdte a sajtótájékoztatót Benítez. – A holnapi bajnoki nagyon fontos a csapat önbizalma szempontjából. Sneijder nem érezte jól magát az előző fordulóban, így nem utazik a csapattal, meg kell találnunk az okát, mi a baj vele. Ami a középpálya többi részét illeti, Pandev sokat dolgozott az elmúlt meccseken, ami soha sem könnyű egy sérülésből visszatérve. Ha  minden jól alakul, Cambiasso bevethető lesz a derbin, Sztankovics is felépült, míg Thiago Motta is jó úton jár a visszatérés felé."

Az Inter vezetőedzőjét a sok sérülés mellett a csapat támadó szekciójának gyengélkedéséről is kérdezték:

„Milito sok gólt lőtt tavaly, míg jelenleg Eto'o szállítja a találatokat. Talán holnap is többet betalálnánk, ha azt képzelnénk, egy Bajnokok Ligája-mérkőzés vár ránk. Egyébként számos lehetőséget kialakítottunk az elmúlt találkozókon is, de sokszor arra van szükség a győzelemhez, hogy egy csapat még egy gólt tudjon szerezni" – mondta Benítez.

„Több játékosnak is későn ért véget a szezon, és hamar kezdődött az idei. Soha sem egyszerű a világbajnokság évében a topcsapatoknak, másoknak is vannak problémáik. Jelenleg annyit tehetünk, hogy megelőzzük az újabb bajokat, illetve kezeljük a jelenlegi sérüléseket" – tette hozzá a szakvezető.

Az egyik legnagyobb probléma Walter Samuel kiesése lehet a védelem közepéből. Mint ismert, az argentin védőnek a Brescia elleni szombati bajnoki mérkőzésen (1–1) sérült meg a térdszalagja, aminek következtében valószínű, hogy már nem léphet többet pályára a szezonban.

„Amikor átvettem a csapatot, természetesen nem számítottam ennyi nehézségre. Januárig megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, aztán meglátjuk, mit tehetünk átigazolási fronton, figyelembe véve Samuel sérülését is. Van néhány ötletem, majd elválik, mi tud megvalósulni ezekből. Már beszéltem Marco Brancával a témáról, tudjuk mit kell tennünk..." – zárta mondandóját Benítez.

A címvédő Inter jelenleg tíz forduló után a harmadik helyen áll a bajnokságban, három ponttal lemaradva a listavezető Lazio mögött. 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Lazio 10 7 1 2 13–8 +5  22
2. Milan 10 6 2 2 17–10 +7  20
3. Internazionale 10 5 4 1 12–5 +7  19
4. Juventus 10 5 3 2 21–11 +10  18
5. Napoli 10 5 3 2 17–11 +6  18
6. Sampdoria 10 3 6 1 11–8 +3  15
7. Roma 10 4 3 3 11–12 –1  15
8. Palermo 10 4 2 4 16–13 +3  14
9. Chievo 10 4 2 4 11–10 +1  14
10. Udinese 10 4 2 4 9–11 –2  14
11. Fiorentina 10 3 3 4 10–10 0 12
12. Cagliari 10 2 5 3 11–9 +2  11
13. Catania 10 2 5 3 8–8 0 11
14. Genoa 10 3 2 5 8–11 –3  11
15. Bologna 10 2 5 3 10–14 –4  11
16. Lecce 10 3 2 5 7–17 –10  11
17. Brescia 10 3 1 6 9–13 –4  10
18. Parma 10 1 5 4 6–10 –4  8
19. Cesena 10 2 2 6 7–14 –7  8
20. Bari 10 2 2 6 9–18 –9  8

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik