Carlo Ancelotti a derbi után lemondott a bajnoki cím megszerzéséről

Vágólapra másolva!
2009.02.16. 09:02
Az AC Milan vasárnap este 2–1-re elveszítette az Inter elleni városi derbit, s ezzel 11 pontos hátrányba került a címvédővel szemben a scudettóért folytatott harcban. A találkozót követően Carlo Ancelotti a játékvezetőt okolta csapata vereségéért, és elismerte, hogy a bajnoki cím megszerzésére már nem sok esélyük maradt.
Adriano fejelni készült, de végül kézzel ért a labdába
Fotó: Reuters
Adriano fejelni készült, de végül kézzel ért a labdába
Adriano fejelni készült, de végül kézzel ért a labdába
Fotó: Reuters
Adriano fejelni készült, de végül kézzel ért a labdába

Carlo Ancelotti, a Milan vezetőedzője nem meglepő módon Roberto Rosetti játékvezető ténykedésének értékelésével kezdte az Inter 2–1-es győzelmével befejeződő városi derbi utáni nyilatkozatát.

„A bíró nem adott meg nekünk két büntetőt, pedig mindkétszer szabálytalanság történt a tizenhatoson belül, és akkor Adriano kézzel szerzett gólját még nem is említettem. Teljesen egyértelmű, hogy a brazil csatár nem fejjel, hanem kézzel érte el a találkozó első gólját” – fogalmazott a Milan mestere.

ADRIANO, 1–0



„Jól kezdtük a mérkőzést, megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést, de a játékvezetői ítéletek teljesen megzavarták a csapatomat. Azt hiszem, a játék képe alapján minimum az egyik pontra rászolgáltunk volna” – mondta Ancelotti.

A szakember hozzátette, ez a vereség azt jelenti, hogy csapatának nem maradt reális esélye a bajnoki cím megszerzésére: „11 pontos hátrány az Interrel szemben már túl nagy. Sajnos le kell mondanunk a scudettóról. A célunk mostantól az, hogy a bajnokságban az első három között végezzünk, és persze szeretnénk megnyerni az UEFA-kupát.”

Az Inter csatára, Adriano a találkozó után egyébként José Mourinho fiának ajánlotta kézzel szerzett gólját, mert az ifjú Mourinhónak a brazil futballista az egyik kedvence. „Adriano találata különleges a pályafutásomban, mert még soha egyik játékosom sem ajánlotta gólját a fiamnak” – mondta a portugál mester, akit a jelek szerint egyáltalán nem zavar, hogy a támadó szabálytalanul talált a hálóba.

„A bajnokságot még nem nyertük meg, de innentől már csak rajtunk múlik a siker” – jelentette ki a meccs után Mourinho.

DAVID BECKHAM MEGSÉRÜLT

Sérülés miatt az 56. percben le kellett cserélni a vasárnapi milánói derbin David Beckhamet. Az AC Milan angol válogatott középpályása egy apróbb rúgás miatt kért cserét, a sérülése minden bizonnyal nem súlyos, ám pihenésre lesz szüksége. „Még a hétközi válogatott mérkőzésen kaptam egy rúgást a jobb vádlimra, és a hatása nem múlt el teljesen. Most újra, ugyanott megrúgtak – apróság, óvatosságból kértem cserét” – mondta a meccs után David Beckham.


SZTANKOVICS, 2–0



PATO, 2–1



A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Internazionale 24 17 5 2 42–17 +25 56
2. Juventus 24 14 5 5 39–21 +18 47
3. Milan 24 13 6 5 41–25 +16 45
4. Fiorentina 24 13 3 8 35–23 +12 42
5. Genoa 24 11 8 5 35–25 +10 41
6. Roma 24 12 4 8 36–31 +5 40
7. Cagliari 24 11 4 9 32–26 +6 37
8. Palermo 24 11 3 10 32–29 +3 36
9. Atalanta 24 11 3 10 31–25 +6 36
10. Napoli 24 10 5 9 32–28 +4 35
11. Lazio 24 9 5 10 33–37 –4 32
12. Udinese 24 8 7 9 34–36 –2 31
13. Siena 24 7 6 11 19–25 –6 27
14. Catania 24 7 6 11 22–30 –8 27
15. Sampdoria 24 6 8 10 23–29 –6 26
16. Bologna 24 5 8 11 26–38 –12 23
17. Lecce 24 4 10 10 22–37 –15 22
18. Torino 24 4 8 12 24–39 –15 20
19. Chievo 24 4 8 12 17–33 –16 20
20. Reggina 24 3 8 13 20–41 –21 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik