Maldini júniusban abbahagyná a játékot

2006.11.21. 11:05
Kilátásba helyezte jövő évi visszavonulását Paolo Maldini, az olasz AC Milan labdarúgócsapatának csapatkapitánya. A válogatottságtól visszavonult védő úgy fogalmazott, hogy a szezon végén befejezné a futballt.
Paolo Maldini az AC Milan történetének legnagyobb alakjai közé tartozik
Paolo Maldini az AC Milan történetének legnagyobb alakjai közé tartozik
Paolo Maldini az AC Milan történetének legnagyobb alakjai közé tartozik
Paolo Maldini az AC Milan történetének legnagyobb alakjai közé tartozik

"Nagyon sokat kínlódom" – mondta a La Reppubblica című lapnak a 38 esztendős Maldini, akit krónikus térdsérülése akadályoz a játékban.

"Most úgy gondolom, hogy júniusban befejezem" – tette hozzá a 126-szoros válogatott klasszis, annak tudatában, hogy az idény végén lejár a szerződése az AC Milannal.

Paolo Maldini 1985-ben, azaz idestova 21 évvel ezelőtt mutatkozott be a piros-feketék együttesében, és soha nem játszott más klubcsapatban. Az édesapja, Cesare a maga idejében szintén kapitánya volt a Milannak.

A válogatottsági rekorder Maldini négyszer nyerte meg a legrangosabb európai kupát (BEK, majd Bajnokok Ligája) és hétszer az olasz bajnokságot.

A nemzeti együttesben a 2002-es világbajnokságon szerepelt utoljára, a Milanban azonban folytatta.
Legfrissebb hírek

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
15 órája

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
2026.07.26. 19:58

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.24. 18:18

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

A Puskás Aréna a Milan és az Inter legendáját is összehozta – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:52

Zvonimir Boban elárulta, mennyire járt közel Szoboszlai az AC Milanhoz

Olasz labdarúgás
2025.05.13. 10:05