Videó: pihenni? Még mit nem! Fury hatalmas bulija a győzelem után

B. D. K.B. D. K.
2021.10.11. 14:28
null
Hatalmas buli volt! (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Tyson Fury legyőzte Deontay Wildert profi nehézsúlyú címmeccsen, amelyet a felek a hétvégén vívtak Las Vegasban a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övéért. A mérkőzés után a 33 éves bokszoló azonban nem pihenni ment, hanem megünnepelni a győzelmét.

 

Tyson Fury a 11 menetből álló meccse után egy közeli szórakozóhely felé vette az irányt, ahol félmeztelenül tombolt a színpadon. A felvételeket felesége, Paris készítette róla és osztotta meg Instagram-történetében.


Fury elvileg többek között elénekelte a brit Queen rockegyüttes egyik leghíresebb dalát, a We Are the Champions című számot is. Az amerikai DJ-vel, Aokival egyébként nem először bulizott együtt a bokszoló, hiszen 2020 februárjában is együtt partiztak, amikor Fury szintén Deontay Wilder felett győzedelmeskedett – írja a Sportbible.

A Sportskeeda úgy tudja, a mostani összecsapás bevételein 60:40 százalékos arányban osztoztak a felek, így a brit bokszolónak a címmérkőzésért eleve garantáltan 30 millió, míg Wildernek 20 millió dollár járt. Ehhez jött hozzá a fizetős tévécsatornák közvetítési díjaiból befolyt summa, amely a hírportál kalkulációja szerint a világbajnoknak további hét és fél milliót, míg az amerikainak ötmilliós pluszt hozott.

Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
55 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
6 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 0:51

Diarra és Sarr góljával kettővel vezetett Szenegál Belgium ellen – videók

Foci vb 2026
2026.07.01. 22:42

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2026.07.01. 07:19

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
2026.06.30. 09:31

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:43

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:28
Ezek is érdekelhetik