Ökölvívás: Deontay Wildert kiengedték a kórházból

Cs. B.Cs. B.
2021.10.10. 21:25
null
Deontay Wilder keze eltört a Tyson Fury elleni címmeccsen (Fotó: AFP)
Beszámoltunk róla, hogy magyar idő szerint vasárnap hajnalban harmadszor csapott össze a brit Tyson Fury és az amerikai Deontay Wilder nehézsúlyban a Bokszvilágtanács (WBC) trónjáért. Fury a 11. menetben kiütéssel győzött, és ezzel megtartotta a bajnoki övet. A Mirror úgy tudja, hogy a meccs után Wildert kórházba szállították, mivel a párharc közben eltört a keze – a kezelését követően az amerikai elhagyhatta a létesítményt.



Az amerikai ökölvívó edzője, Malik Scott az ES News-nak beszélt arról, hogy Wildert már kiengedték a kórházból.

„Már a hotelszobájában van, én vittem fel. Szükség volt az orvosok vizsgálatára, mivel megsérültek az ajkai, és eltört a keze mondta Scott, aki azt is elmondta, hogy egy ideig nem akar versenyzőjével az ökölvívásról beszélni. – Az élet megy tovább, Fury gondolom Uszikkal mérkőzik meg, ami jó dolog. Nem szeretném, hogy Deontay a bokszról beszéljen, vagy a szorítóba lépjen mostanában. Örülnék, ha kipihenné magát.”

Wilder a meccs után úgy nyilatkozott, „a legjobb formámat nyújtottam, ami ma este nem volt elég. Nem tudom, hogy mi történt.

Győzelmét követően Fury azt mondta, hogy ő a jelenlegi ökölvívó-éra legjobbja, sőt, szerinte a történelem összes bajnokát legyőzné.

„Csak azt tudom megverni, aki velem egy időben versenyez, és ezt meg is tettem. Kijelenthető, hogy a jelenlegi éra legjobbja én vagyok – idézte a The Guardian Tyson Furyt, aki úgy gondolja, hogy a történelem összes bajnoka ellen lenne esélye, még akkor is, ha a listán többek között olyan nevek szerepelnek, mint Mike Tyson, Muhammad Ali, vagy éppen Lennox Lewis. – Mindegyikőjük kiváló harcos volt. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de a történelem összes bajnokát képes lennék felülmúlni. Az örökranglista élére sorolom magam.

Legfrissebb hírek

Bocskai István-emlékverseny: magyar arany? Majd szombaton!

Ökölvívás
2026.03.20. 20:00

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
2026.03.19. 22:15

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
2026.03.16. 18:36

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Ökölvívás
2026.03.04. 16:44

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53
Ezek is érdekelhetik