Ukrajna: „Harcolni fogok” – Vitalij Klicsko kész fegyvert ragadni

M. D.M. D.
2022.02.25. 13:15
null
Volodimir és Vitalij Klicsko (Fotó: AFP – archív)
Kész fegyvert ragadni Ukrajnáért az Oroszország ellen vívott „véres háborúban” Vitalij Klicsko a testvére, Volodimir oldalán, aki korábban szintén ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó volt – írja az MTI.

 

Vitalij Klicsko, aki 2014 óta Kijev polgármestere, az ITV brit kereskedelmi televízió Jó reggelt Nagy-Britannia (Good Morning Britain) című pénteki műsorában mondta, hogy kész harcolni.

„Nincs más választásom, ezt kell tennem. Harcolni fogok” – mondta az 50 éves többszörös világbajnok bokszoló.

Vitalij Klicsko hangsúlyozta, hogy az ukrán főváros veszélyben van és a legfontosabb most a rendőrséggel és hadsereggel együttműködni a kritikus infrastruktúra, a lakossági áram-, gáz- és vízszolgáltatás biztosítása érdekében. Hozzátette, hogy a civilek készek katonákként megvédeni Kijevet.

„Hiszek Ukrajnában, a hazámban, a népemben” – jelentette ki Vitalij Klicsko.

Volodimir Klicsko február elején jelentkezett a tartalékos hadseregbe. „Erős az ukrán nép. Hű marad magához ebben a szörnyű megpróbáltatásban. Ez egy szuverenitásra és békére vágyó nép, amely testvéreként tekint az orosz népre. Tudja, hogy lényegében ők nem akarják ezt a háborút” – írta csütörtökön LinkedIn-mikroblogján.

„Az ukrán nép a demokráciát választotta. De a demokrácia törékeny rendszer. A demokrácia nem képes megvédeni önmagát, a polgárok akaratára, mindenki elkötelezettségére van szüksége ehhez. Alapvetően nincs demokrácia demokraták nélkül” – fűzte hozzá.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Mintegy százezren kényszerültek elmenekülni a harci cselekmények elől és többtucatnyian vesztették életüket az összecsapásokban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
2026.09.21. 15:41

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
2026.09.21. 10:04

PSG-légiós és Zubkov is az ukrán keretben, amely két helyen máris változott

Minden más foci
2026.09.18. 12:10

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26