Tokió 2020: a bokszolók Londonban, áprilisban folytatják a kvalifikációt

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 15:27
Az ökölvívók áprilisban ugyanott, vagyis Londonban folytatják a tokiói olimpiára selejtező tornájukat, amely idén március közepén három nap után félbeszakadt a koronavírus-járvány miatt. Az angol fővárosban Gálos Roland kvótát szerzett.

Az insidethegames.biz beszámolója szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékes munkacsoportjának irányításával újítják fel a nyolc férfi és öt női súlycsoportban zajló európai kvalifikációt, amelynek ezúttal is a Copper Box Arena ad otthont 2021. április 22. és 26. között, várhatóan zárt ajtók mögött.

Ez évben március 14-én, nézők jelenlétében rajtolt el a torna, két nap múltával aztán már nem engedtek be szurkolókat az eseményre, újabb egy nap elteltével pedig leállították magát a versenyt is a pandémiás helyzet súlyosbodása miatt.

A londoni „első felvonásban” a mieink közül az 57 kilós Gálos Rolandnak sikerült megszereznie a tokiói repülőjegyet, a viadal félbeszakításakor a 63 kilogrammos Fodor Milán egyetlen lépésre volt a kijutástól, de maradt esélye az ötkarikás szereplésre a 60 kg-os Pribojszki Katának is, aki szintén nyert egy meccset.

A tokiói olimpia boksztornáját 2021. július 24. és augusztus 8. között rendezik a Kokugikan Arénában. A 2020-ról a jövő esztendő nyarára halasztott játékokon összesen 289 bokszoló léphet szorítóba, az erősebb nemnél 189-en, a gyengébbnél pedig kereken százan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik